előreszalad, és tízméterenként hátranéz, keresi a tekintetüket. A személyzet
reggeli szünete véget ér, a nők közül három a szálloda előtti meleglevegő-
pumpánál áll, kezükben egy használati utasítással, ami kézről kézre jár.
Hangosan olvassák egymásnak, majd óvatosan nyomogatni kezdik a
gombokat és figyelik a digitális kijelzőt.
- Állítólag hideg levegőt is tud fújni – mondja a recepciós hölgy. – Mint
egy légkondicionáló.
Az élelmiszerbolt előtti hőmérő 31,7 fokot mutat, így Svante és Greta nem
tudja, hova is menjen. Érzik, hogy közeleg a pánik. Fenn a kopár
hegyekben nyilván hűvösebb van, de ott meg nincs árnyék. A körülöttük
lévő hegycsúcsokról mindössze három nap alatt szinte teljesen elolvadt a
hó.
Bizonyára hűvösebb a levegő a folyó mellett, gondolják, és igazuk van.
És ott némi árnyék is van. Többször megállnak, felfrissítik magukat a folyó
vizében. A fáknak, a földnek, a fűnek, a növényeknek és a mocsárnak olyan
illata van, amit még soha életükben nem éreztek. A több napos hőség után
egy teljesen új világ alakult ki. Egy új világ új illatokkal, új színekkel és új
életfeltételekkel. Néha megállnak, letérdelnek, orrukat a mohára nyomják és
csak szagolják, szagolják.
Megpihennek a folyóparton néhány fehér szikla árnyékában. A zöld víz a
zubogóknál fehérré változik. A folyónak erős a sodrása, főleg a víz közepén
és a túloldalon. Ha Roxyt elvinné az ár, esélye sem lenne a menekülésre. A
sebes víz elvinné, le az öt kilométerre levő vízesésig, onnan bele a
Torneträsk-tó vizébe. Így aztán inkább ott maradnak a kis öbölnél a sekély
vízben.
A folyó vize hideg. De nem túl hideg. Megfürdenek és boldogan isznak a
hegyi folyó vizéből, amiben úszkálnak. Csak úgy vedelik a vizet. Majd
megszárítkoznak a napon, és amikor újra melegük van, megint beugranak a
vízbe.
Greta talál egy szív alakú fekete követ a parton. Egy teljesen tökéletes,
koromfekete szívet.