süketszobában éltem. Több írópályázaton is jól szerepeltem. Rá tudtam
venni egy tankönyvkiadót, hogy írják át a tankönyveket. Minderről
olvashatnak a neten.
- De azt nem fogják megnézni. Sajnos. Csak a gyűlölködők áskálnak a
múltban. Senki mást nem érdekel. És ha valami nem illik bele a
történetükbe, akkor egészen biztos nem fognak foglalkozni vele. De az
emberek meg fogják érteni. Az éghajlatváltozásért folytatott harcod senki
számára nem titok. Hiszen van egy teljesen kész programtervezet egy
tévéműsorhoz, amelyben elmondod, hogyan érted el, hogy anyából
önkéntelen környezetvédő lett, és mivel ezt a műsort egy olyan producer és
egy olyan produkciós társaság készítette, amely gyakorlatilag azt csinál,
amit akar, egészen biztos, hogy a svéd állami televízió felelős vezetői
olvasták.
Greta elmereng azon, amit apja mondott. - De végül nem lett belőle műsor, ugye?
- Nem, el is felejthetjük az egészet. Mindez már másfél éve volt, s a
közmédia még kesztyűben sem nyúlna az éghajlatváltozás kérdéséhez. - És mit kérdezhetnek még? – faggatja tovább Svantét Greta.
- Mindenfélét. Csak az a fontos, hogy mindig azt mondd, ahogy valóban
van, ahogy valóban érzed, és mindig hangsúlyozd a tényeket. Minden
adatot ismerned kell, és ügyelned kell arra, hogy mindig pontosan tudd,
hogy mit mondasz. Bizonyára folyton azt fogják kérdezni tőled, hogy „és
akkor mit tegyünk”, vagy „mi a legfontosabb”, mert mi, felnőttek azt
tanultuk, hogy minden kérdésre konkrét választ akarunk kapni, még akkor
is, ha olyan nem létezik. És az, hogy hogyan mondasz valamit, mindig
fontosabb, mint az, hogy mit mondasz. Ezt mindig tartsd észben. - Értem – mondja Greta vontatottan. – De hát a mai rendszerben még
nem léteznek megoldások. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy a válságot
válságként kezeljük. - Pontosan! – vágja rá Svante. – De ezt senki sem fogja megérteni.
Úgyhogy folyton-folyvást ismételgetned kell. Újra és újra.