elmenjen valahova. És még kevésbé arra, hogy csak úgy a biciklizés
kedvéért biciklizzen.
Felül, egy pillantást vet maga mögé a járdán, majd gurulni kezd a
Kungsholmen Strand rakparton, el a Városháza előtt a Drottninggatan
irányába.
A Tegelbackennél néhány turista álldogál, dohányoznak, ugyanakkor a
gőzhajók koromfekete füstfelhőt pöfögnek a ragyogóan kék, késő nyári
égbolt felé, amely vidáman virít a Centralbron hídján és a Söderleden
gyorsforgalmi bekötőúton kígyózó reggeli autósorok felett. Svante néhány
méter távolságból követi, bal karjával kormányoz, jobb karjával a táblát a
hóna alá szorítja.
Előző csütörtökön, négy nappal korábban, Greta elment oda, hogy
pontosabban megnézze az Országház környékét, majd eldöntötte, hogy hol
fog ülni.
- Az oszlopokon belül, a falnak dőlve – közölte.
Svante bólintott.
Majd Greta megkérte, hogy készítsen róla egy fényképet a hídkorlát előtt.
Fekete trikó volt rajta, azon egy hatalmas, áthúzott repülőgép.
Mint egy útjelzőtábla.
Mielőtt továbbmentek volna, Greta még megállt a sarki szobor előtt.
Rongyos pokrócba burkolódzó, kolduló róka.
Greta végignézett a Drottninggatan bevásárlóutcán. A hídon. Jól
megnézte magának az örvénylő víz másik oldalán lévő Országházat. - Tényleg soha senki nem csinált még ilyet? – kérdezte.
- Nem, azt hiszem, nem – válaszolta Svante.
- Pedig olyan egyszerű – állapította meg Greta.
Azzal hazakerekeztek, és Greta megfestette a fehér farostlemezt.
Mölnvikben, a Bygg-Olle építőanyagboltban vásárolták húsz koronáért, a
maradékok közül válogatták ki.
Egészen szép idő van. A nap épp felkelőben az Óváros felett, és az
időjárásjelentés szerint csak kevés csapadék várható. A kerékpárút és a