ÖTÖDIK JELENET
Xerxész – Perzsia királya
Majdnem tíz percig voltam ájult, tudtam meg utólag. A közönséggel
közölték, hogy az előadást sajnos csak néhány perc késéssel tudják
megkezdeni.
A függöny mögött természetesen izgatott vita folyt, hogyan lehetne
kezelni a helyzetet, de engem mindez egyáltalán nem érdekelt, mert én
pontosan tudtam, mit akarok csinálni.
Elérkezett az ideje, hogy ezt egyszer és mindenkorra befejezzem.
Ittam egy korty vizet, és bólintottam a karmesternek.
- Fel tud állni? – kérdezte.
- Nem – válaszoltam és felálltam.
- Tud járni?
- Nem. – És elindultam a színpadi bejáró felé. Mindenütt nyugtalan
tekintetek vettek körül. - De tud énekelni?
- Nem – válaszoltam, azzal biccentettem a színpadmesternek, és
beléptem a színpadra.
Akik ott voltak, mind azt mondják, hogy az előadás utáni tapsvihar
semmihez sem volt hasonlítható. Az emberek felálltak és olyan lelkesen
kiabáltak, mint még sosem.
A színfalak mögött mindenki örömmámorban úszott. Mint a filmekben.
A Király és a Királynő hurrát kiáltott, és mindenki minden szót nevetve
mondott ki.
Mintha mindent lassítva láttunk volna. Slow motion.
Pernilla segített levenni a kosztümöt és a parókát.
- Egy szót se szólj Svanténak a történtekről. Csak feleslegesen aggódna.