Természetesen olyanok is vannak, akik kritikusak.
Sokan vitázni akarnak.
- És kik a legnehezebbek? – kérdezem.
Vasárnap van, szabadok vagyunk, a nappali padlóján üldögélünk.
- Sok különböző nehézség van – válaszolja Greta. – Nehéz azokkal, akik
például azt mondják, hogy túl sokan vagyunk a földön. Talán azért nehéz ez,
mert ha túl sokan vagyunk, akkor bizony egy részüktől meg kell
szabadulnunk. Ez már csak így van. És ilyenkor azt gondolják, hogy mi,
gyerekek vagy a fejlődő országok lakói jelentik a problémát, mert ezek az
emberek általában úgy vélik, hogy nem kellene ennyi gyereknek születnie,
mert hát olyan sokan vannak Indiában, Afrikában és Kínában. Pedig tény,
hogy a földön élő emberek legnagyobb része nem úgy él, hogy többet
használna, mint ami rendelkezésére áll. Ezt mi csináljuk, pontosan az
olyanok, mint mi, itt Svédországban. Mi élünk úgy, mintha négy föld állna
a rendelkezésünkre, és mi mondjuk azt, hogy túl sokan vagyunk. Ha
mindenki úgy élne, ahogy mi, a két Celsius-fokos célkitűzés már réges-
régen kútba esett volna. Egyszerűen nem lenne számunkra semmiféle jövő.
Greta a szőnyegen ül, előtte Mózes. A kutya elnyújtózkodva alszik a
piros mintás szőnyegünkön, amit lassan már tíz éve vettünk a világhálón
egy aukción. Bármennyi kutyaszőr és piszok gyűlik is össze rajta, valahogy
mindig tisztának és szépnek látszik.
- Aztán meg ott vannak azok, akik az atomenergiáról akarnak beszélni –
folytatja Greta. – Semmi másról, csakis az atomenergiáról. Mintha nem is
létezne éghajlatváltozási vagy ökológiai válság. Mindig csak az
atomenergiáról akarnak beszélni. Pedig nem is ismerik a tényeket. Még a
legalapvetőbb dolgokról sem hallottak. Csak úgy odavetik: „És mi a
véleményed az atomenergiáról?” És úgy mosolyognak, mintha ők már
megoldották volna a világ összes jövőbeli kérdését. De a legrémisztőbb
mégis az, hogy a politikusok pontosan ugyanezt csinálják. Mert tudják már,
hogy az atomenergia nem jelent megoldást. És mégis mindig ugyanazt
ismételgetik.
- És mit mondanak a tudósok? – vetem közbe.
