NYOLCADIK JELENET
A gyermekkórházban
Bármi bajom is volt az életben, a színpadon mindig tökéletesen éreztem
magam. Mindig is ez volt a mentsváram. De most valahogy átléptem egy
határt, és a Xerxész minden egyes előadása tökéletes, teljes sötétség
számomra. Nem akarok itt állni a színpadon. Nem akarok itt lenni. Otthon
akarok lenni a gyerekeimnél. Vagy bárhol máshol, csak nem ezen a ku...
rohadt Artipelagon.
És legesleginkább szeretnék válaszolni Greta kérdésére: „Mikor leszek
újra egészséges?”
De nem tudok neki válaszolni. Senki sem tud válaszolni, mert előbb ki
kell deríteni, hogy egyáltalán milyen betegségről van szó.
Minden az őszi félév közepe felé kezdődött a körzeti szakrendelőben.
Néhány héttel azután, hogy észrevettük, hogy valami baj van Gretával. Vért
vettek tőle, és néhány nappal később felhívott minket egy fiatal orvos.
Közölte velünk, hogy a laboratóriumi eredmények nem a legjobbak, és
azt javasolta, hogy menjünk be az Astrid Lindgren Gyermekkórházba, hogy
további, még részletesebb vizsgálatokat tudjanak végezni.
- Kérjünk időpontot? – kérdezi Svante.
- Nem – válaszolja az orvos. – Azt javaslom, hogy most azonnal
menjenek oda.
Tizenöt perc múlva már ott is vagyunk az iskolában, és visszük
magunkkal Grétát a kórház sürgősségi osztályára. Ott újabb vérmintát
vesznek tőle, majd várnunk kell. Tehát várunk. De egyre nagyobb rajtunk a
nyomás, egyre nyugtalanabbak vagyunk. Felhívjuk Svante édesanyját, és
megkérjük, hogy vigye haza az iskolából Beatát.