TIZEDIK JELENET
Egyszerűen az Evészavar Osztály Hans
Roslingjának nevezzük
November közepén nagy megbeszélésre kerül sor a Gyermekpszichiátrián,
a Stockholmi Evészavar Központból is ott vannak hárman.
Greta némán ül. Mint mindig. Én sírok. Mint mindig.
- Ha semmi változás nem történik a hétvégén, akkor be kell fektetnünk
téged a kórházba – mondja neki az orvos.
A kijárat felé tartva Greta megáll, és azt mondja: - Újra akarok enni.
- Ha hazaértünk, kapsz egy banánt – mondja gyorsan Svante.
- Nem, én rendesen akarok enni, mint bárki más. – Mindhárman sírva
fakadunk. Hazamegyünk, és Greta megeszik egy egész zöldalmát. De
többet nem bír enni, kiderül, hogy nehezebb elkezdeni újra enni, mint
ahogy azt képzeltük.
Greta elszomorodik, de nem esik pánikba. Ő már döntött, így tovább
próbálkozunk, és végül találunk egy keskeny ösvényt, ami kivezet a sűrű
bozótosból.
Óvatos, tapogatózó lépésekkel próbálkozunk, és működik.
Gretát már elbírja a lába.
Lassan haladunk előre.
Van rizs, avokádó, kalciumtabletta, banán és idő.
Rászánjuk az időt.
Végtelen időt.
Svante nem dolgozik, és soha nem hagyja magukra a gyerekeket.
Hangoskönyveket hallgatunk, kirakóst játszunk, megírjuk a leckét, és