Oded Galor - Az emberiség utazása

és 2015 között a születéskor várható átlagos élettartam világviszonylatban
negyvenhétről hetvenegy évre emelkedett, a csecsemőhalandóság pedig
ugyanilyen lenyűgöző mértékben csökkent. E figyelemre méltó fejlődés
eredményeképpen ma több milliárd gyermek tanul iskolákban, több milliárd nő
hozza a világra gyermekét olyan kórházakban, amelyekben betartják az alapvető
higiéniai szabályokat, és több százmillió idős ember részesül nyugellátásban. A
bolygó nagy részén mindez azt jelenti, hogy a 20. század utolsó éveiben született
gyermekek azon első generációk egyikét alkotják, amelyek már túlláthatnak a
mindennapos létfenntartás terhén, és nemcsak álmodhatnak egy jobb jövőről,
hanem jó okuk van hinni benne, hogy valóban el is érkezik, amelyben az
életminőségük továbbra is folyamatosan javulni fog.
Természetesen a gazdasági növekedést mindig és mindenütt befolyásolta egy
sor ideiglenes tényező. A második világháború után például sok országban gyors
gazdasági növekedés indult meg a rengeteg helyreállítási munka következtében.
Az 1970-es és 80-as években viszont a növekedés üteme az egész világon
lelassult az 1973-as olajválság, valamint az aktuális demográfiai trendek miatt.
Az 1990-es években aztán újra begyorsult a fejlődés üteme, elsősorban az
információs technológiai forradalomnak, a globalizációnak, a
feladatkiszervezéseknek, valamint Kína és más fejlődő országok döbbenetes
felfutásának köszönhetően. Legutóbb a 2008-as pénzügyi válság és a Covid–19-
járvány befolyásolta egy ideig negatívan a globális fejlődési pályát. De mindezen
rövid távú fluktuációk ellenére, amelyeket komoly válságok okoznak, Nyugat-
Európa és Észak-Amerika immár százötven éve – vagyis a demográfiai átmenet
kezdete óta – növekvő gazdasági pályán halad, amelynek mértéke nagyjából évi
kétszázalékos gazdasági növekedést jelent.
A brit közgazdász, John Maynard Keynes egy híres anekdota szerint egyszer
azt mondta, hogy „hosszú távon mind halottak vagyunk”. Ezt azon
közgazdászokkal szemben megfogalmazott kritikának szánta, akik mindig csak a
hosszú távú fejlődést tartották szem előtt, és nem foglalkoztak a milliók életét
negatívan befolyásoló válságok rövid távú hatásaival. 16 De Keynes híres
maximája félrevezető. Ugyanis nagyrészt mindannyian azon viselkedési minták
és események következményeinek a végtermékei vagyunk, illetve azon
viselkedési minták és események következményeivel kell megküzdenünk,
amelyek a születésünk előtt évtizedekkel, évszázadokkal, sőt évezredekkel ezelőtt
jöttek létre vagy történtek. Ahogy majd a könyv második részében látni fogjuk, a
napjainkban tapasztalható gazdasági jólét társadalmi szinten nagyrészt sokkal
inkább mély történelmi, földrajzi, intézményi és kulturális sajátosságokból
adódik, és nem például a második világháborúban elkövetett atrocitások és
elszenvedett borzalmak vagy a nagy gazdasági világválság pusztító hatásainak
következménye. Az ilyen eseményeket mindig is borzalmas emberi szenvedés