Oded Galor - Az emberiség utazása

(BlackTrush) #1

jogrend megléte és a gazdasági fejlődés között pozitív összefüggés van. A
korábbi brit gyarmatokon az egy főre eső jövedelemmel mérve hosszú távon
jobban teljesített a gazdaság, mint más nagyhatalmak egykori gyarmatain. 19 Persze
nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a britek talán szerencséjükre épp olyan
régiókat gyarmatosítottak, amelyekben már alapból több volt a gazdasági
potenciál, vagy hogy maguk a brit gyarmatosítók honosították meg a
gyarmatokon azt a látásmódot és felfogást, amely mindenképpen szükséges egy
gazdaság felvirágoztatásához.
Még az eltérő éghajlati viszonyok is befolyásolhatták a gyarmatosításnak a
helyi intézményrendszerek kialakulására gyakorolt hosszú távú hatását. Közép-
Amerikában és a Karib-térségben a termőföld kiválóan megfelelt kávé, gyapot,
cukornád és dohány termesztésére – ezek viszont mind olyan termények,
amelyekhez hatalmas ültetvényekre van szükség. Az a fajta mezőgazdaság, amely
a gyarmati időkben fejlődött ki ezeken a területeken, következésképpen
jellemzően centralizált földtulajdonláson alapult, ami egyenlőtlen
vagyoneloszláshoz, kényszermunkához, sőt helyenként rabszolgasághoz vezetett,
ami minden intézményrendszer közül a legkizsákmányolóbb, hiszen bebetonozza
a társadalomba az egyenlőtlenséget, és eleve gátol mindenféle növekedést.
Közép- és Dél-Amerikában, valamint a Karib-térségben és az Egyesült Államok
déli államaiban az egy kézben összpontosuló, hatalmas földbirtokok még jóval
későbbi időszakokban is akadályozták a gazdasági fejlődést. Ahogy a 4.
fejezetben is láttuk, azok a földtulajdonosok, akiknek nagyrészt vagy kizárólag a
földmunkások tevékenységéből származott bevétele, ahogy az a nagybirtokok
esetében lenni szokott, erősen ellenérdekeltek voltak a közoktatás bevezetésében,
hiszen nem akarták, hogy a munkásaik elvándoroljanak a városokba, ahol egyre
nagyobb kereslet mutatkozott a képzett munkaerőre. Ezek az erők közvetlenül
hatottak a humántőke-felhalmozásra, az iparosodásra és a gazdasági
növekedésre. 20
Ezzel szemben az észak-amerikai gyarmatokon (kivéve az Egyesült Államok
déli részét) az éghajlati viszonyok inkább a gabonatermesztésnek és az
állattenyésztésnek kedveztek, és így a kis, családi gazdaságok hálózatának
kialakulását segítették elő, következésképpen a vagyon egyenlőbb mértékben
oszlott el a lakosság között. Ezenkívül a befogadó politikai intézményrendszer
átvétele olyan értékeket hozott, mint a demokrácia, a törvény előtti egyenlőség, a
tulajdonjogok biztosítása. Ez a két folyamat a hosszú távú konjunktúra irányába
hatott. 21 Ironikus módon ezek az intézmények maguk is nagy fokú diszkriminációt
mutattak: az afroamerikaiak és az őslakos amerikaiak kizsákmányolását, valamint
a szabadságjogok megtagadását tőlük valahogy azért mégiscsak sikerült
összehangolni a „befogadó” intézményrendszerrel.

Free download pdf