9.

A kulturális tényező

„Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán – mondta Jézus –, mint a gazdagnak
bejutni az Isten országába.” Az egyházalapítók gyakran felemlegették ezt, és a
keresztény teológusok évszázadokon át érveltek a személyes vagyon
felhalmozása ellen, mivel abban a spirituális fejlődés és a megváltás akadályát
látták. Pál apostol odáig ment, hogy „minden baj gyökere [...] a pénz utáni
sóvárgás”. A későbbi teológusok hasonlóan vélekedtek, Aquinói Szent Tamás
például a 13. században kimondta, hogy a „birtoklásvágy” bűn. Sőt, a keresztény
tanítás szerint az ítélet napján gyökerestül megfordul a társadalmi rend, és a
szelídeké „lesz a föld”. 1
1517-ben viszont a kereszténységet alapjaiban rázta meg, amikor a német
szerzetes és teológus, Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi
Mindenszentek-templom kapujára, felbőszülve azon, hogy a katolikus egyház
búcsúcédulákat árusított. Luther egyházi reformokat akart, de a közte és a pápa
támogatói között kialakult heves vita végül egyházszakadáshoz vezetett. 1520-
ban X. Leó pápa kiátkozással fenyegette meg Luthert, aki erre válaszul
nyilvánosan elégette az Exsurge Domine kezdetű pápai bullát a kánonjog
köteteivel együtt. Ezzel a máglyával pedig felégetett maga mögött minden hidat,
amin még visszatérhetett volna a katolikus egyházhoz, s útjára indította a
lutheránus mozgalmat, ami a protestáns reformáció kezdete volt Nyugat-
Európában.
A protestantizmus új vallási normákat és meggyőződéseket hozott számos
témában, többek közt a profit, a vállalkozószellem és a vagyon tekintetében is.
Ahogy az 5. fejezetben már említettem, Luther (1483–1546) azt hirdette, hogy az
egyháznak nincs közvetítő szerepe Isten és ember között, és arra bátorította
követőit, hogy maguk is olvassák a Bibliát – ez az akkoriban radikálisnak számító
gyakorlat természetesen arra ösztönözte az embereket, hogy megtanuljanak írni-
olvasni. A francia Kálvin János (1509–1564), a kálvinista egyház alapítója azt
állította, hogy hithű keresztény szorgalmas munkával köteles szolgálni Istent,
takarékos életmódot folytat, nem pocsékol, nem él kicsapongó életet. Az ő nézete
szerint a gazdasági siker annak jele, hogy az illetőt Isten kedveli, sőt akár azt is
jelezheti, hogy az illetőnek az üdvözülés lett elrendelve. A kereszténység egyéb
új ágai is pozitívan viszonyultak a vagyon felhalmozásához. John Wesley (1703–
1791) például, a metodista egyház alapítója, arra biztatta tanítványait, hogy
halmozzanak fel minél nagyobb vagyont, és azt fordítsák jótékony célokra. 2 Ezek