Oded Galor - Az emberiség utazása

(BlackTrush) #1

ami pedig modern világunkban az egyik legfontosabb tényezője a gazdasági
növekedésnek.
E kulturális sajátosság létrejöttében szintén nagy szerepe van a földrajzi és
különösen az éghajlati viszonyok hatásának. A történelem során a produktivitás –
vagy a „jövedelem” – szinte mindvégig épp csak a létminimumra volt elég. A
malthusi korszakban élő földművesek, vadászok és pásztorok számára a
kedvezőtlen időjárási körülmények, például az aszályok, éhínséget jelentettek,
ami olykor egész települések pusztulását okozta. Ugyanakkor a kedvező
körülmények, amelyek bőséges termést hoztak, csak ideiglenesen javították az
életkörülményeiket és a sikerüket az utódok felnevelésében. Evolúciós
szempontból tehát észszerű volt védekezni az időjárási viszonyok okozta
katasztrofális veszteségekkel szemben, akár a várható nyereség kárára is.
Lehetséges, hogy azért tulajdonítunk nagyobb jelentőséget a veszteségeinknek,
mint az ezekkel egyenértékű nyereségeknek, mert az, ahogy őseink
alkalmazkodtak az éhhalál fenyegető réméhez, idővel mélyen beleivódott a
kultúránkba? Az a tény, hogy a kockázatkerülés mértéke eltérő az olyan
különböző régiókból származó közösségek között, amelyekben az éghajlati
viszonyok is mások, mindenesetre erősen ezt sugallja.
Képzeljünk el két kontinenst: egy változó éghajlatú szárazföldet („Volatilia”)
és egy olyat, ahol a klíma állandó („Uniformia”). Mindkét kontinensen
tapasztalhatók olyan időjárási viszonyok, amelyek rontják a terméshozamot, de az
ilyesmi Volatilián sokkal gyakrabban fordul elő, és nagyobb károkat is okoz.
Ráadásul a két kontinens abban is különbözik egymástól, hogy az egyes
területeket nem egyforma mértékben sújtják az ilyen csapások. Ha ugyanis
Uniformián adott évben történetesen különösen hideg az idő, minden régióban
ugyanolyan hidegeket mérnek. Ezzel szemben Volatilián az ilyen kemény
években a legtöbb régió szélsőséges hőmérsékletekkel kénytelen megküzdeni, de
bizonyos helyeken ugyanolyan kellemes az idő, mint más években. Vagyis a
Volatilia bizonyos területein élő népességet nem érintik az időjárás okozta károk
még a kivételesen nehéz években sem, míg Uniformián a rossz időjárási
körülményeket az egész népesség megszenvedi, és pusztító éhínség fenyegeti
őket.
Mindkét kontinensen több társadalom is él. Eleinte némelyik kultúra mindkét
kontinensen nagymértékben veszteségkerülő lesz, míg mások sokkal
semlegesebben viseltetnek a veszteségek iránt. A veszteségkerülő kultúrák
gazdálkodási stratégiája olyan terményeket részesít előnyben, amelyeknek a
hozama talán alacsonyabb, de ellenállóbbak az időjárás viszontagságaival
szemben. Így az alapvető megélhetési feltételeket garantálni tudják a családjuk
számára az időjárási feltételektől függetlenül, vagyis a népesség hosszú távon
stabilan tartja magát. A veszteségsemleges kultúrák ezzel szemben inkább olyan

Free download pdf