Oded Galor - Az emberiség utazása

(BlackTrush) #1

társadalmak, amelyekben korábban ment végbe a neolitikus forradalom, más
területekre vándoroltak, és kiszorították az ott élő vadászó-gyűjtögető törzseket,
illetve azokat a kultúrákat, amelyek később álltak át a mezőgazdaságra. De ugyan
a letelepedés és a gazdálkodás szükséges feltétele volt a technológiailag fejlett
civilizációk kialakulásának, a történelem tanúsága szerint korántsem volt
elégséges feltétel. Új-Guinea szigetén például nagyjából ugyanakkor kezdődött a
földművelés, mint amikor az egyiptomiak a Nílus deltájában megkezdték hasonló
tevékenységüket, de míg az ókori Egyiptom a világ egyik első birodalma lett,
amely már jól szervezett politikai hierarchia vezetése alatt állt, Új-Guineában a
mezőgazdaság termelékenységének a növekedése ellenére az ottani lakosság
továbbra is kis közösségekben élt, akik egymással háborúztak, és nem alakult ki
egységes, az egyes törzsek felett álló hatalmi rendszer. 10
Mi lehetett az oka ennek a furcsaságnak? A választ erre a kérdésre szintén a
földrajzi viszonyok adhatják meg: konkrétan különböző fajta őshonos növények
az egyes régiókban.


Gabonaalapú civilizációk


Közvetlenül a mezőgazdaságra történő átállás után a legtöbb társadalom
továbbra is megtartotta a korábban kialakult törzsi rendszert. Az olyan
társadalmakban, amelyekben a népesség száma nem haladta meg a pár száz főt, a
legtöbben személyesen ismerték egymást, sőt gyakran szegről-végről rokonok is
voltak. E társadalmak kis mérete és összetartása szorosabbá tette az
együttműködést, és segített elsimítani a konfliktusokat is. Általában minden
közösség élén egy befolyásos törzsi vezető állt, aki kikényszerítette az alapvető
szabályok betartását, és irányította azokat a közéleti tevékenységeket, amelyek
egységes fellépést követeltek. A törzsfőnöki pozíciót általában érdem alapján
ítélték oda, vagyis nem öröklődött, így csak nagyon ritkán alakult ki törzsi
arisztokrácia. Mivel azonban a törzsek nem vetettek ki komolyabb adókat,
általában nem tudtak nagyobb léptékű közberuházásokat megvalósítani, nem
építettek öntözőrendszereket, erődöket, templomokat, illetve nem tudtak eltartani
olyan tagokat, akik valamilyen módon nem járultak hozzá a növénytermesztéshez
vagy az állattenyésztéshez.
De ahogy nőtt a népesség, új keretrendszerek kezdtek kialakulni. Általában a
mezőgazdasági társadalmak politikai fejlődésének következő szakasza a törzsfő
tisztségének a kialakulása volt – több hierarchikus társadalomba szerveződő
falunak vagy közösségnek volt egyetlen közös törzsfője. 11 Ilyen politikai
képződmények szintén a termékeny félhold régiójában jelentek meg először.
Ahogy az egyes társadalmak a térségben tovább nőttek, létfontosságú lett az
egyének számára, hogy rendszeres együttműködést tudjanak kialakítani olyan

Free download pdf