Összefoglalás:

az egyenlőtlenség titka

A második világháború utáni években több katonai légitámaszpontra hasonlító
létesítmény épült a Csendes-óceánon található Tanna parányi szigetén. Voltak itt
repülők, kifutópályák, irányítótornyok és főhadiszállások, sőt még étkezdék is –
de semmi sem volt valódi. A „repülőgépek” kivájt fatörzsek voltak, a kifutók nem
voltak elég hosszúak ahhoz, hogy fel- és leszállásra lehessen használni őket, a
nádból készült irányítótornyokban fából vésett „műszerek” sorakoztak, és csak
néhány fáklya szolgált világítás gyanánt. És jóllehet soha egyetlen repülőgép sem
landolt ezeken az álreptereken, a szigetlakók időnként „szolgálatba álltak” a
toronyban, mások pedig katonai felvonulásokat tartottak, bár fegyver nem volt a
kezükben, csak bot.
A háború mély nyomot hagyott Tanna és a többi melanéziai sziget békés
őslakosaiban. Meggyőződhettek Japán és az Egyesült Államok iparának
elképesztő erejéről, amikor rajokban húztak el az otthonuk felett a repülőgépek,
amikor a csatahajók egymást lőtték a tengeren, és amikor a két ország csapatai
bázisokat állítottak fel az ő szigeteiken. És egy bizonyos jelenség sokáig
megmaradt az emlékezetükben, mégpedig az az elképesztő bőségről árulkodó
ellátmány, amit ezek az idegenek magukkal hoztak: konzervételek rekeszszám,
gyógyszerek, ruhák és egy sor olyan felszerelés, amilyet Tanna lakói még
nemigen láttak korábban. Amikor aztán véget ért a háború, és a csapatok
hazamentek, a bőségnek ez a forrása elapadt, és a szigetlakók, akik nem ismerték
a modern gyártási folyamatot, de szerették volna ezen gazdagság előnyeit
továbbra is élvezni, leutánoztak bizonyos kísérőjelenségeket abban a reményben,
hogy az ellátmány – amely fizikai és spirituális gazdagságot, egyenlőséget és
politikai autonómiát jelentett – egy szép napon majd visszatér, és újra áldást hoz a
szigetükre. 1
A Nyugatnak a szegényebb országok fejlesztésére adott ajánlásai gyakran nem
sokban különböznek a tannai szigetlakók ilyesfajta „rituáléitól”. Olyan
intézményrendszerek felszínes imitációját javasolják, amelyek összefüggést
mutatnak a gazdasági fellendüléssel a fejlett országokban, de abba már nem
gondolnak bele, hogy milyen feltételek teljesülése esetén hozhatnak ezek jólétet –
márpedig könnyen lehet, hogy azok a körülmények nincsenek meg a szegényebb
országokban. A közhiedelem ugyanis az volt, hogy a fejlődő világban a
szegénység elsősorban a nem megfelelő gazdasági és kormányzási irányelvek
eredménye, következésképpen helyre lehet hozni egyetemes érvényű strukturális