Oded Galor - Az emberiség utazása

asztalosok vagy kereskedők. Ezen a szinten még sem a Kvantik, sem a Kvalik
nem kezdenek el a másik kárára terjeszkedni, a népesség összetétele továbbra is
stabil. De most tegyük fel, hogy a két klán egy olyan társadalomban él, ahol a
technológiai fejlődés megnöveli a keresletet a kovácsok, asztalosok és egyéb
szakmák képviselői iránt, akik megfelelő szerszámokat és még hatékonyabb
gépeket tudnak előállítani. Ez a megnövekedett jövedelemtermelő képesség már
egyértelmű evolúciós előnyhöz juttatná a Kvalik utódait. Egy-két generációval
később az ő családjaik már nagy valószínűséggel magasabb jövedelemmel
büszkélkedhetnek, ezért több erőforrással is rendelkeznek. Az ő utódaik már akár
három gyermeket is vállalhatnak úgy, hogy mindhárom számára minőségi
oktatást biztosítanak, mindhármat sikeresen el is juttatják a felnőttkorig, és
mindhármat ki is házasítják. A Kvantik utódait ezzel szemben egyáltalán nem
érinti a technológiai fejlődés, az ő jövedelmük nem változik, tehát náluk átlagban
továbbra is csak két utód éri meg a felnőttkort.
Ez a mechanizmus azt sugallja, hogy olyan társadalmakban, ahol a technológiai
újítások gazdasági lehetőséget kínálnak, azaz a szaporodás sikerét növeli az olyan
humántőke fejlesztése, amelynek segítségével ezen lehetőségek kihasználhatók,
pozitív visszacsatolás indul be, amely hosszú távon ahhoz vezet, hogy a Kvali
klán utódai fogják uralni a populációt: a Kvali családok fokozódó dominanciája
kedvezően hat a technológiai fejlődésre, a technológiai fejlődés pedig tovább
növeli a populációban a Kvali családok arányát.
Érdemes megemlítenünk, hogy ez az alapvető döntés a nagyszámú utód, illetve
a nagyobb arányú szülői gondoskodás között minden élő organizmus esetében
felmerül: 14 a baktériumok, rovarok és kis testű emlősök, mint például a rágcsálók,
a szaporodás vonatkozásában a „kvanti stratégia” mellett döntöttek, míg a nagy
testű emlősök, mint például az emberek, az elefántok és a bálnák, valamint a
papagájok és a sasok inkább a minőségi „szülői gondoskodás” stratégiáját
követik. 15
Közel félmillió 16–18. századi quebeci telepes leszármazottainak kiterjedt
genealógiai adattára egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a fenti elmélet
érvényességét megvizsgáljuk. Ha négy generáción át megvizsgáljuk Quebec
alapító családjaiban az utódok számát, rögtön láthatóvá válik, hogy a legnagyobb
dinasztiák viszonylag mérsékelten termékeny alapítócsaládok leszármazottai.
Azaz olyan telepesek utódai, akik kevés gyermeket hoztak a világra (de így
arányaiban többet tudtak fektetni egy-egy gyermek iskoláztatásába), míg a
nagyobb termékenységet választó alapítók kezdetben ugyan nagyobb családdal
büszkélkedhettek (de így arányaiban kevesebb támogatást tudtak biztosítani
gyermekeiknek), idővel viszont nekik lett kevesebb utódjuk. Magyarán a
bizonyítékok azt mutatják, hogy bármily paradoxnak tűnik is, azok a családok,
amelyek kevesebb gyermeket vállaltak, több generáció után több utóddal