Hasonló mintákra a történelem korábbi időszakaiban is volt már példa. Az i. e.- évszázadban például, amikor a zsidó bölcsek elrendelték, hogy minden szülő
járassa iskolába a fiait, azok a földművesek, akik csak nehezen tudták összeszedni
az iskoláztatás költségeit, választásra kényszerültek: vagy nem
engedelmeskednek, vagy elhagyják a vallásukat, ahogy azt sokan meg is tették,
vagy kevesebb gyermeket vállalnak. 10 Idővel ez a szabályozás arányaiban
fokozatosan növelte a zsidó közösségben azon egyének számát, akik hajlandóak
voltak pénzt áldozni gyermekeik oktatására.
Az ipari forradalom idején a technológiai fejlődés megint csak jelentős hatással
volt a mennyiség-minőség egyensúlyára. Először is emelkedett a szülők
jövedelme, ami azt jelentette, hogy a szülők, ha akartak, többet is invesztálhattak
gyermekeikbe. Ez a jövedelemhatás összességében növelte a gyermekek
felnevelésére fordítható forrásokat. Másrészt a jövedelemszerző kapacitás
növekedése emelte a gyermeknevelés haszonáldozati költségét is – ez az a
jövedelem, amiről a szülőknek le kellett mondaniuk, ha gyermeket neveltek,
ahelyett hogy dolgoztak volna. És ez az úgynevezett helyettesítő hatás végül a
születések számának csökkenését eredményezte.
Elképzelhető, hogy a történelem korábbi időszakaiban a jövedelemhatás
erősebb volt, mint a helyettesítő hatás, és ez a születésszám emelkedéséhez
vezetett. Az empirikus tanulmányok egyébként valóban azt mutatják, hogy a
malthusi korszakban, sőt még az ipari forradalom korai szakaszaiban is, a
jövedelmek emelkedése pontosan ilyen hatást váltott ki. De a demográfiai
átmenet idején már más erők is hatottak. 11 Ahogy egyre több új lehetőség adódott,
különösen azok számára, akik megfelelő iskolákat végeztek, a szülők a
jövedelmük egyre nagyobb hányadát voltak hajlandók gyermekeik taníttatására
fordítani, amivel tovább csökkentették a jövedelemhatás erejét, amely ugyebár a
születések számának emelkedését eredményezte volna. Végül tehát a
gyermekekbe történő befektetés megtérülése erősebbnek bizonyult, mint maga az
eredeti jövedelemhatás, és ez szorította vissza a születések számát.
Mindemellett ezt a mechanizmust számos olyan fontos változás is erősítette,
amelyek szintén a technológiai fejlődésből következtek. A születéskor várható
átlagos élettartam növekedése, valamint a gyermekkori halálozások számának
csökkenése együttesen meghosszabbította azt a valószínűsíthető időtartamot,
amely során az oktatásba fektetett pénz újra meg újra megtérül, s ezáltal még
vonzóbbá tette a humántőkébe történő befektetést, ami pedig csökkentette a
termékenységet. A technológiai fejlődés, valamint az oktatás iránti kereslet
növekedése az iparban ráadásul csökkentette a gyermekmunka viszonylagos
hatékonyságát és az ezzel elérhető profitot, következésképpen idővel már senki
nem gondolt úgy a gyermekére, mint jövedelemszerző forrásra. Végül pedig a
tömeges elvándorlás a városokba, ahol a megélhetési költségek magasabbak