szórakozásban a legnagyobb változást hozó újításra egy kicsit még várni kellett.
Guglielmo Marconi 1895-ben találta fel a rádiót.
A vezeték nélküli jeltovábbítás technológiája tehát a 19. század végén született
meg, és a hajósok világa azonnal lecsapott rá. 1912-ben a Titanic is
rádióhullámok segítségével küldte a vészjelzést, miután jéghegynek ütközött, de
sajnos annak a hajónak az adóvevői, amely segíthetett volna, épp nem voltak
bekapcsolva, így a jeleket nem fogta senki. Az első világháború aztán pár évvel
késleltette a rádió kereskedelemben való megjelenését, és az Egyesült
Államokban a rádióadásban leadott első reklámra egészen 1920 novemberéig
kellett várni. De aztán az 1920-as években Európában, Észak-Amerikában,
Ázsiában, Latin-Amerikában és Óceániában is gombamód szaporodtak a
rádióállomások. Ekkor kezdte meg működését többek közt a BBC, a Radio Paris
és a Funk-Stunde AG Berlin. A jelek szerint a rádió minden korábbi találmánynál
nagyobb mértékben befolyásolta a kultúrát és az emberek életmódját. Rengeteg
távoli, elszigetelt területeken élő család számára ez volt az egyetlen kapcsolat a
külvilággal. A rádióból értesültek a politikai eseményekről, a fővárosi intrikákról
és akár tengerentúli hírekről is, valamint a rádió ismertette meg velük a modern
zenét. Amint azt A rádió aranykora című filmben is láthatjuk, az 1930-as és 40-es
évek Amerikájában az emberek imádták a rádiót, és valóban pánikba estek,
amikor H. G. Wells Világok harca című regényéből készült rádiójátékot hallgatták
1938-ban, de az az élő közvetítés is odaszegezte őket a készülékek mellé, amely
arról tudósított, ahogy egy nyolcéves kislányt próbálnak kimenteni egy kútból.
Miután a Lumière fivérek 1895-ben bemutatták Párizsban az első mozgóképet,
a 20. század elején egymás után nyitottak meg a mozik, és az olyan színészek,
mint Charlie Chaplin, Mary Pickford és még sokan mások nemzetközi sztárok
lettek. A fekete-fehér némafilmeket hamarosan felváltották a színes
hangosfilmek, és szerte a világon több tízmillió filmimádónak akadt el a
lélegzete, amikor az 1939-es Óz, a csodák csodája című filmben a lenyűgöző
színkavalkádban Dorothy (Judy Garland) így szólt a kutyájához: „Toto! Valami
azt súgja, hogy már nem Kansasban vagyunk... Ez biztos a szivárványon túl
van!” És valóban, több mint egy évszázadnyi szédületes technológiai fejlődés
után valóban úgy tűnt, hogy maga az emberiség is – legalábbis egy jelentős része
- eljutott a szivárványon túlra.
Vagy mégsem? A lélegzetelállító technológiai fejlődés és az életszínvonal
elképesztő emelkedése mellett az emberi faj számos katasztrófával is szembesült
a 20. század első felében. Az első világháború és az utána következő, 1918–20-as
spanyolnáthajárvány több tízmillió emberéletet követelt. Az 1929-es gazdasági
világválság számos ország lakosságát nem csupán mélyszegénységbe taszította,
hanem pusztító politikai szélsőségeknek is kiszolgáltatta, tíz évvel később pedig
kitört a minden addigi borzalmat felülmúló második világháború.