szépek, mint az angyalok, bár nem mind volt angyal. Így volt ez mindig – sok-sok száz
éven át.
- Mr. Netman – mondta a nővér – , kisfia született, és jól van a felesége. Most
pihen. Reggel találkozhat vele. Húsz perc múlva megnézheti a kisfiát.
Heinz némán felnézett rá.- Két kiló ötvenkét deka. – S már el is ment, gyorsan, ugyanazzal a pedáns
mosollyal és szapora, nyikorgó léptekkel. - Knechtmann – mormolta Heinz. Most már állt, és enyhén a fal felé
biccentett. – Knechtmann a nevem. – Megint biccentett, és arcán udvarias és
diadalmas mosoly jelent meg. Eltúlzott óvilági kiejtéssel mondta a nevet, mint egy hiú
lakáj, amikor bejelenti egy nemes úr érkezését, torokhangú dobpergéssel, nem
lágyítva az amerikai fülek számára: „Khhhhhhhhhhh-NECHT! mannnnnnnnnnnnn." - Mr. Netman? – Egy nagyon fiatal, rózsás képű és rövidre nyírt vörös hajú orvos
állt a várószoba ajtajában. Karikák voltak a szeme alatt, és az ásításán át beszélt. - Dr. Powers! – kiáltotta Heinz, mindkét kezével megragadva a férfi jobbját. – Hála
Istennek, hála Istennek, hála Istennek, és hála önnek. - Hüm – mondta dr. Powers, és sikerült fáradt mosolyt erőltetnie az arcára.
- Nincs semmi baj, ugye?
- Baj? – kérdezte Powers. – Nem, nincsen. Minden rendben. Ha nem áll mosolyra a
szám, az csak attól van, hogy harminchat órája fent vagyok. – Lehunyta a szemét, és
az ajtófélfának dőlt. – Nem, semmi baja az ön feleségének – mondta távoli
hangon. – Arra született, hogy gyerekeket hozzon a világra. Valóságos automata
kenyérpirító. Mintha csak egy tuskót hempergetne el. Sitty-sutty. - Tényleg? – kérdezte Heinz hitetlenkedve.
Dr. Powers megrázta a fejét, és ezzel magához is tért. - Az agyam... teljesen kipurcant. Sousa... Összekevertem a feleségét Mrs.
Sousával. Majdnem egyszerre értek célba. Netman, maga Netman. Bocsánat. A maga
feleségének van egy kis medenceproblémája. - Gyerekkori alultápláltság – mondta Heinz.
- Egen. Nos, a gyerek rendben kijött, de ha lesz még egy, azt már jobb volna
császárral megszülni. Csak a biztonság kedvéért. - Nem tudom eléggé megköszönni – kiáltott fel Heinz szenvedélyesen.
Dr. Powers megnyalta a száját, és küzdött, hogy nyitva tudja tartani a szemét. - Ühüm. Rendbe' – szólt alig érthetően. – 'Cakát. Sok szerencsét. – És
kivánszorgott a folyosóra.
A nővér bedugta a fejét a váróba.- Megnézheti a babáját, Mr. Netman.
- Doktor... – mondta Heinz, és kisietett a folyosóra, még egyszer meg akarta rázni
Powers kezét, hogy tudja, milyen nagyszerű, amit tett. - Ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt. – A liftajtó becsukódott
közöttük, még mielőtt dr. Powers arcán bármiféle érzelem megjelent volna. - Erre – mutatta a nővér. – Forduljon balra a folyosó végén, és meg fogja látni az
újszülöttszoba ablakát. Írja a nevét egy darab papírra, és mutassa fel az üveg előtt.