A trauma feldolgozása sosem teljes: az életút későbbi szakaszaiban megjelenő konfliktusok és
feladatok elkerülhetetlenül felidézik és újra felszínre hozzák az élmény valamely újabb vetületét. A
második szakasz legfőbb feladata azonban a végéhez érkezett, amikor a páciens sajátjaként ismeri el
élettörténetét, és újult reményekkel és erővel néz az életbe való aktív bevonódás elé. Az idő újra
megindul. Amikor a „történetmesélés aktusa" a végéhez ér, a traumatikus élmény már valóban a
múlthoz tartozik. E ponton a túlélő immár azzal a feladattal néz szembe, hogy jelen életét újjáépítse,
és beteljesítse jövőre vonatkozó vágyait.
TIZEDIK. FEJEZET
Visszakapcsolódás 235 - 254 old.
A TRAUMATIKUS MÚLTTAL való megbékülés után a túlélő következő feladata a jövő
megteremtése.
A trauma által megsemmisített énjét már meggyászolta; most új ént kell kialakítania! A trauma
próbára tette, és mindörökre megváltoztatta .emberi kapcsolatait; most új kapcsolatokat kell
létrehonia. Az élet értelmét jelentő régi elképzelései megkérdőjeleződtek; most új, életben tartó
hitre kell találnia. Ezek a gyógyulás harmadik szakaszának feladatai, melyek elvégzésével a túlélő
visszaszerzi világát:
Azok a túlélők, akiknek, személyisége traumátikus közegben_formálódott, e gyógyulási szakaszban
gyakran érzik úgy, mintha idegen országba érkező -menekültek lennének. A politikai
menekültéknél szó szerint ez történhet, ám az élmény lelkileg sok más ember - például a
bántalmazott nők vagy gyerekkorukban bántalmazott túlélők - számára is leginkább a
kivándorláshoz hasonlítható. A túlélőknek egy olyan kultúrában kell új életet kezdeniük, amely
gyökeresen eltér mindattól, amit maguk mögött hagytak. A totális kontroll légköréből kilépve
egyszerre éreznek rá a szabadságban rejlő csodára és bizonytalanságra. Ezek a túlélők nemegyszer
elmondják, hogy úgy érzik, mintha elveszítették, majd újra megtalálták volna a világot. Michael
Stone pszichiáter incesztus túlélőkkel folytatott munkája alapján így beszél erről a hatalmas
alkalmazkodási feladatról: „Az incesztus természetéből adódóan minden túlélőnek meg kellett
tanulnia, hogy az erősek a konvenciók bármiféle tisztelete nélkül azt tehetnek, amit csak akarnak.
[...] Újra kell tanulniuk mindazt, amit egy átlagember^ az intim kapcsolatokon belül tipikusnak,
átlagosnak, egészségesnek és normálisnak tart. Torzult, titkokra épülő korai környezetük miatt az
incesztus áldozatai általában fájdalmasan tudatlanok e témákban. Bár eredetileg otthonukban váltak
áldozattá, biztonságba kerülvén mégis idegen országban tévelygő külföldihez hasonlítanak."^1
235
A harmadik szakaszban gyakori, hogy a gyógyulás első szakaszának kérdései ismét felbukkannak.
A túlélő figyelme újra a saját testével való törődés, a közvetlen környezet, a tárgyi szükségletek és
az emberi kapcsolatok felé fordul. Ám míg az első szakaszban a cél pusztán az önvédelemhez
szükséges alapvető biztonság kialakítása volt, a harmadik szakasz kezdetére a túlélő már kész
aktívabban bevonódni a környező világ dolgaiba is. Immáron új, biztos alapokról vághat neki a
világnak. Már képes terveket szőni. Már képes újra azonosulni a trauma előtti élete törekvéseivel,
vagy életében először képes felfedezni ambícióit.
A pszichés trauma alapélménye a tehetetlenség és az elszigeteltség. A gyógyulás alapélménye a
belső megerősödés és az emberi közösségbe való visszakapcsolódás. A gyógyulás harmadik
szakaszában a traumatúlélő. megérti, hogy áldozat volt, és meglátja magában az áldozattá-válás
blacktrush
(BlackTrush)
#1