Judith Lewis Herman - Trauma és gyogyulas

el.^15 A partner jelenléte mindkét fél részéről komoly együttműködést, elkötelezettséget és
önfegyelmet kíván. Az egyik önsegítő könyv, amely gyerekkori szexuális visszaélést elszenvedett
túlélőknek íródott, a szexuális intimitás felfedezésére az úgynevezett „biztonságosabb szex
alapelveit" javasolja. A könyv azt tanácsolja ,hogy a túlélők mind maguknak, mind partnerüknek
fogalmazzák meg. melyek azok a szexuális tevékenységek, amelyek valószínűleg traumás
emlékeket fognak előhívni bennük, és melyek azok, melyek nem, s fokozatosan terjesszék ki
próbálkozásaikat a „vélhetően biztonságos" területek felé.^16
247
Az intimitás elmélyülésével a túlélő végül az őt követő generációval is kapcsolatba kerül. A
következő generáció miatti aggodalmat mélyen áthatja a megelőzés gondolata. A túlélő legnagyobb
félelme a trauma megismétlődése, ezért minden erejével ennek elkerülésére törekszik. A túlélők
egyetemes kiáltása a „Soha többé!". Az ismétlődés elviselhetetlen gondolatát a gyógyulás korábbi
szakaszaiban a túlélők gyakran úgy próbálják elkerülni, hogy minden gyerekekkel kapcsolatos
dologtól és tevékenységtől mereven elzárkóznak. Amennyiben a túlélőnek már van gyereke,
felváltva ingadozhat a visszahúzódás és a túlságos óvás között - pontosan úgy, ahogy egyéb
kapcsolatain belül is a végletek között ingadozik.
Ahogy a gyógyulás harmadik szakaszában a túlélő megbékül a trauma szerepével az életében, egyre
nyitottabban közelíthet a gyerekekkel való kapcsolatának kérdéseihez. Ha már vannak gyerekei,
képes észrevenni, hogyan hatott a trauma közvetve rájuk is, és próbálhat ezen tudatosan változtatni.
Ha nincs gyereke, új figyelemmel fordulhat a fiatalok felé, és életében először talán még arra is
vágyat érezhet, hogy új életet hozzon világra.
Most először talán azt is fontolgatni kezdi, hogyan tudna gyerekeinek minden titkolózás és túlzás
nélkül az Öt ért traumáról beszélni, és hogyan tudna számukra a történetből olyan következtetéseket
levonni, amelyek a jövőben megóvják őket az esetleges veszélyektől. A traumatörténet része a
túlélő hagyatékának, ám e tudás csak a teljes integrálás után adható tovább annak biztos tudatában,
hogy a következő generáció számára nem sorscsapást, hanem erő- és ihlet forrást jelent majd.
Michael Norman meg-kapóan érzékelteti a túlélés-mint-hagyaték jelenséget újszülött fia
keresztelőjének leírásában, ahol egykori vietnami veterán társa, Craig volt a keresztapa: „Csak
álltam abban a szobában a tömegben, és Craig-et néztem, ahogy karjában ringatta a kisbabát, és
hirtelen rádöbbentem, hogy e pillanatban sokkal több van, mint amire valaha is számítottam. Ami
akkor történt, [.„} az több volt minden oltáriszentség felmutatásánál vagy egy privát fogadalom
szentesítésénél. A szertartás kellős közepén vett rajtam a győzelem érzése. [...] A győzelem, ami
csakugyan mindent megért: a fiam a bajtársam karjaiban."^1
247
A túlélő küldetésének megtalálása
A legtöbb túlélő a traumatikus esemény feloldását magánélete keretein belül keresi, ám egy
jelentős kisebbséget a trauma arra indít, hogy a tágabb világban is tevekényen fellépjen. Ezek az
emberek balsorsukban valamilyen politikai vagy vallási dimenziót fedeznek fel, s rájönnek, hogy
személyes tragédiájuk jelentését teljesen átalakíthatják, ha társadalmi cselekvésre váltják. Bár
utólag semmilyen atrocitás nem tehető jóvá, az áldozat felülemelkedhet rajta, ha képes azt
ajándékká tenni mások számára. A trauma pusztító ereje csak úgy nyerhet megváltást, ha a túlélő
küldetésének forrásává válik.
A társadalmi cselekvés a hatalom olyan forrása a túlélő számára, amely kezdeményezőkészségének,
energiáinak és leleményességének felhasználására ösztönzi, ugyanakkor e tulajdonságait személyes
képességein túl is felerősíti. Együttműködésen és közös célokon alapuló közösséget kínál. Az