Egy területi felmérésben például a bántalmazó kapcsolatokból kimenekült nők mindenfajta segítség
közül a női önsegítő csoportokat értékelték a leghatékonyabbnak.^12 John Walker és James Nash
háborús veteránokkal foglalkozó pszichiáterek arról számolnak be, hogy azon pácienseik, akik
egyéni pszichoterápiájuk során nem nagyon haladtak, jó eredménnyel vettek részt csoportterápiás
foglalkozásokon. A veteránok mély bizalmatlanságát és elszigeteltségérzését jól ellensúlyozta a
„bajtársiasság" és a „csoportösszetartás".^13 Yael Danieli szintén megerősíti, hogy a holokauszt-
túlélők gyógyulási esélye jóval nagyobb, ha a kezelés egyéni terápia helyett főként csoportban
történik.^14 Richárd Mollica szintén arról számol be, hogy a terápiát illető pesszimizmusát
optimizmus váltotta fel, amikor az általa vezetett délkelet-ázsiai menekültprogram keretén belül egy
túlélöcsoportot is elindítottak.^15
Míg elméletben a túlélőcsoport mindenképp jó ötletnek tűnik, addig a gyakorlatban hamar kiderül,
hogy nem is olyan egyszerű sikeres csoportot szervezni. A nagy reményekkel és szép ígéretekkel
induló csoportok is végződhetnek csalódott feloszlással, minden résztvevőnek fájdalmat és
keserűséget okozva. Egy csoport legalább annyit árthat, mint amennyit használ. A csoportvezető
szerepe a felelőtlen hatalomgyakorlás veszélyét is magában hordozza. A csoporttagok között
kirobbanó konfliktusok az eredeti trauma dinamikáját idézhetik fel, amelynek során a csoporttagok
önkéntelenül is felveszik az elkövető, a bűntárs, a kívülálló, az áldozat és a megmentő szerepét. Az
effajta konfliktusok árthatnak egyes résztvevőknek, és a csoport egészének felbomlásához
vezethetnek. A siker érdekében a csoportnak világos és fókuszált terápiás céllal és struktúrával kell
rendelkeznie, amely minden résztvevőt megfelelően véd a traumás újrajátszás veszélyétől. Bár a
túlélőcsoportok mind összetételüket, mind struktúrájukat tekintve erősen különbözhetnek
egymástól, a fenti alapfeltételeknek minden esetben meg kell felelniük.
Akik túlélőcsoportok szerevezésébe fognak, hamar rájönnek, hogy nem létezik olyan „általános
csoport", amely minden túlélő számára megfelelő. Minden csoport különböző méretű és alakzatú, és
nincs olyan csoport, amely egymagában mindenkinek megfelel. A különböző gyógyulási
szakaszokban különböző csoport fajtákra van szükség. Az egyén és a csoport elsődleges terápiás
céljának egybe kell esnie. Az a csoport, amely az adott túlélő számára a gyógyulás egyik
szakaszában hatékonynak bizonyult, egy későbbi szakaszban hatástalan vagy akár egyenesen káros
lehet.
258
A csoportok zavarba ejtő sokfélesége talán érthetőbb, ha a felépülés három fő szakaszának terápiás
feladatait nézzük. (Lásd a táblázatot) Az első szakaszbeli csoportok elsősorban a biztonság
kialakításával foglalkoznak. Fő céljuk az alapvető öngondoskodás megerősítése, lépésenként,
napról napra haladva. A második szakaszbeli csoportok elsősorban a traumatikus eseménnyel
foglalkoznak. Fő céljuk, hogy a túlélők feldolgozzák a múltat. A harmadik szakaszbeli csoportok
célja elsősorban az, hogy a túlélőt visszahelyezzék a mindennapi emberi közösségbe. A figyelem
középpontjában a résztvevők jelenbeli személyes kapcsolatai állnak. Minden csoportfajta felépítése
az adott csoport elsődleges céljához igazodik.
260
A biztonság csoportjai
Közvetlenül a trauma után a csoportfoglalkozás gondolata igen ritkán merül fel. A friss, akut trauma
túlélője általában rettenetesen fél, továbbá emlékbetöréses tünetek, például emlékbevillanások és
rémálmok kínozzák. E szakaszban a krízisintervenció legfőbb célja a túlélő környezetében
fellelhető megértő személyek mozgósítása, mivel a túlélő általában inkább ismerősök társaságára
vágyik, mint idegenekre. Ez nem a csoportfoglalkozások ideje. Elméletileg talán vigaszt jelent
számára az a tudat, hogy élményeivel nincs egyedül, ám a gyakorlatban egy csoport túl nagy
blacktrush
(BlackTrush)
#1