barátom sem volt, akit hajnali négykor is felhívhattam volna, hogy szeretném a számba dugni egy
45 - ös csövét, mert ma van az évfordulója a Xuan Loc-nál történteknek vagy bármi másnak. [...] A
vietnami veteránokat senki sem érti meg. Csak egy másik veterán képes rá. Ezek a srácok
tökéletesen megértették, amikor bizonyos dolgokról [...] beszélni kezdtem. Hatalmas
megkönnyebbülés volt. Mintha valami súlyos, sötét titkom lett volna, amit még soha senkinek nem
mondtam el."^5
Egy incesztustúlélő szinte ugyanezen szavakkal írja le, hogy egy hasonló csoport tagjaként hogyan
nyerte vissza az emberekhez való kapcsolódás érzését: „Áttörtem az elszigeteltségen, ami egész
életemben kínzott. Most már van az életemben egy hat nőből álló csoport, akik előtt semmilyen
titkom sincs. Eletemben először tényleg tartozom valahová. Úgy érzem, nem az álarcot látják
bennem, hanem elfogadnak olyannak, amilyen vagyok."^6
256
Amikor a csoporton belül kialakul egy bizonyos fokú Összetartás és intimitás, bonyolult tükrözési
folyamat kezdődik. Ahogy minden résztvevő megnyílik a többiek felé, maga is egyre inkább képes
lesz elfogadni a többiek által kínált ajándékokat. Ugyanazt az elfogadást, együttérzést és szeretetet
adja a többieknek, amelyet tőlük kap. Noha ilyen kölcsönös megerősítést nyújtó interakciók
bármely kapcsolatban kialakulhatnak, a leghatékonyabban csoporthelyzetben működnek. Yalom ezt
a folyamatot egy „adaptív spirálként" írja le, amelyben a csoport elfogadása minden résztvevő
önbecsülését növeli, s ettől a résztvevők másokkal szemben is elfogadóbbá válnak.^7 Az alábbiakban
három nő beszél arról az adaptív spirálról, amelyet egy incesztustúlélö-csoportban élt meg:
Etetem egyik fordulópontja ez a csoport. Sosem fogom elfelejteni azt a megdöbbenést, amikor
ráébredtem, hogy bennem is megvan [...] az az erő, amelyet azonnal megéreztem ezekben a nőkben,
akik hozzám hasonlóan túlélték ezt a borzalmat.
Jobban figyelek magamra. „Lágyabbnak" látszom. Megengedem magamnak, hogy boldog legyek
(néha). És ez kizárólag annak köszönhető, hogy megláttam magam abban a „csoport" nevü
tükörben.^9
Könnyebben be tudom fogadni a többiek szeretetét, és ez oda-vissza működik, mert azt is
könnyebben megengedem magamnak, hogy szeressem magam, és másokat is szeretni tudjak.^10
Egy háborús veterán ugyanerről a kölcsönösség-élményről beszél saját csoportjával kapcsolatban:
„A dolog kölcsönös volt: adtam nekik, és ők is adtak nekem. Nagyon jó érzés volt. Hosszú idő után
először éreztem, hogy »Nahát! Kezdem magam jól érezni a bőrömben!«"^11
A csoport nemcsak a kölcsönösen jutalmazó kapcsolatok kialakítását teszi lehetővé, hanem a
kollektív belső megerősítést is. A csoporttagok egyenrangú félként kezelik egymást. Bár
mindegyikük szenved, és maga is segítségre szorul, mégis mindegyikük tud valamit adni a
csoportnak. A csoport minden egyes résztvevő erejét felhasználja, ugyanakkor táplálja is. Ezért a
csoport egésze az egyes tagoknál nagyobb mértékben képes elviselni és integrálni a traumatikus
élményeket: a csoport közös erőforrásait minden tag saját integrációja elősegítésére fordíthatja.
A csoportban rejlő terápiás lehetőségeket a legkülönfélébb traumákat elszenvedett túlélöpopulációk
bizonyítják.
257
blacktrush
(BlackTrush)
#1