mindennapinak. A közönségesség magában hordozza a kicsiség, a jelentéktelenség érzését, és azt az
érzést, hogy az ember önnön bajai olyanok „mint csepp a tengerben". A többi emberrel való
sorsközösség révébe ért túlélő megpihenhet munkájában. Gyógyulása befejeződött. Immár nem áll
előtte más, csak az élete.
UTÓSZÓ
A trauma dialektikája folytatódik 280- 291 old.
A TRAUMA ÉS GYÓGYULÁS írása során olyan klinikusok, kutatók és emberi jogi aktivisták
bölcsességének integrálására törekedtem, akik vizsgálataikban tanúságot tettek az erőszak pszichés
hatásai mellett, valamint azon ismeretanyag összegző leírására, amelyet az elmúlt évszázad során
többször elfelejtettek, majd újra felfedeztek. Azon vélekedésemnek adtam hangot, hogy a pszichés
trauma tanulmányozása természetéből adódóan társadalom-politikai vállalkozás, mivel az
elnyomottak élményeire irányítja a figyelmet. Kifejtettem meggyőződésemet, amely szerint ez a
kutatási terület továbbra is vitákkal terhes marad, függetlenül attól, hogy milyen megbízható
empirikus adatok állnak rendelkezésre, mivel azok a történelmi erők, amelyek a múltban feledésbe
taszítottak fontos felismeréseket, ma ugyanúgy működnek a világban. Végül kifejtettem, hogy
hosszú távon csakis az emberi jogok általános politikai mozgalmaival való folytonos kapcsolattartás
teheti lehetővé, hogy továbbra is beszélhessünk a kimondhatatlanról.
A könyv kiadása óta eltelt öt évben az erőszak újabb áldozatainak száma milliókra tehető. Az
európai, ázsiai és afrikai háborúk folyamán elkövetett tömeges atrocitások az erőszak pusztító
hatására irányították a nemzetközi fórumok figyelmét, és ezzel elősegítették annak felismerését,
hogy a pszichés trauma valóban világméretű jelenség.^1 Ezzel egyidejűleg a civil lakosság és a
háborúban harcolók közötti különbségtétel nagymértékben csökkent, és mind nyilvánvalóbbá vált a
nők és gyerekek elleni erőszak politikai természete. A nemi erőszak vérlázító módon a világ számos
részén a hadviselés szisztematikus eszközének számít, ami szomorú alkalmat teremtett a tudatosság
felkeltésére.^2 Ennek eredményeképpen a nemi erőszakot ma már nemzetközileg az emberi jogok
megsértéseként definiálják, a nők és gyerekek elleni bűncselekményeket pedig (legalábbis elvben)
ugyanolyan fajsúlyúnak tekintik, mint más háborús bűntetteket.^3
Az Egyesült Államokban számos nagy populáción végzett tanulmány kimutatta, hogy az erőszak
még békeidőben is jóval mindennaposabb és károsabb, mint ahogyan hinni szeretnénk.^4 A
társadalmunkban járvány-szerűén terjedő erőszak tartós következményeit csak újabban kezdik elit*
merni. Egy kutatócsoport például ambiciózus, hosszú távú vizsgálatba fogott, amelyben
dokumentált szexuális visszaélést elszenvedett lányok sorsát követték nyomon az adoleszcencián
keresztül a felnőttkorig. A vizsgálat, amely már a tizedik évében jár, minden eddigi kutatásnál
meggyőzőbben mutatja, hogy a gyerekkori trauma jelentős hatással van a személyiségfejlődésre.^6
Az ehhez hasonló tanulmányok tovább erősítik a felhalmozott bizonyítékok összességét, amelyek az
erőszak okozta károkat dokumentálják.
Amint az előre látható volt, a pszichés trauma tanulmányozása még mindig élénk vitáktól övezett
terület. Sok traumatizált emberekkel foglalkozó klinikust, kutatót és jogvédőt értek és érnek heves
támadások. Ennek ellenére ez a kutatási terület nem hagyta „eltüntetni" magát. Éppen ellenkezőleg:
az elmúlt öt év alatt a traumatikus stressz tudományos tanulmányozása kiterjedtebbé és érettebbé
vált. A poszttraumatikus stresszbetegség (PTSD) létezésének ténye már nem képezi vita tárgyát.^7 E
terület határainak kirajzolódásával a korai, úttörő időszak immáron véget ért; a kutatások
technikailag kidolgozottabbá és bizonyos értelemben szokványosabbá váltak. A tanulmányok ezen
új generációja kitágította a traumatikus események hatásaira vonatkozó értelmezéseink körét és
pontosságát.
blacktrush
(BlackTrush)
#1