Quim Monzó - Guadalajara

volt pontosan, amikor a nagyapa a fejedre tee az almát. Hogy voltál rá
képes? Tényleg nem féltél egy kicsit sem?”
Tell Valter megissza az utolsó korty sörét, fogja az íját, és kimegy a kertbe
gyakorolni. Igen jó íjász. Bár mindig az apja dicsőségének árnyékában élt,
most, hogy elmúlt negyvenéves, mindenféle beképzeltség nélkül
elmondhatja magáról, hogy talán még jobb íjász is, mint az apja volt ennyi
idősen. Ha most o állna mellee, és versenyezhetnének egymással,
bizonyára legyőzné őt. Ezért zavarja a fia folyamatos élcelődése és
gúnyolódása. Nem azért, mert a szemére ve, hogyan bízhato meg
annyira az apjában (ez még akár az irigység jele is lehetne), hanem inkább
amia, hogy felmerül benne a kérdés, vajon az ő fia hasonló helyzetben
megbízna-e benne annyira, mint amennyire ő bízo az apjában annak
idején. Ezen a napon két korsó sör közö meghallja, ahogy a fia megint
gúnyolódik vele: „Apa, meséld el, hogy volt pontosan, amikor a nagyapa a
fejedre tee az almát. Hogy voltál rá képes? Tényleg nem féltél egy kicsit
sem?”
Valter hosszú percekig a fia szemébe néz, majd megkérdezi, hogy ki
akarja-e próbálni. Ahhoz, hogy tudjuk, hogyan működik valami pontosan,
azt mondják, a legjobb, ha kipróbáljuk, ha mi magunk is megtapasztaljuk.
Ha csak elmesélnek neked valamit, akkor lehet a dologról valamiféle
fogalmad, de amíg te magad is át nem élted, addig nem tudhatsz róla
semmit igazán. Ha a fejére teszi az almát, ő kilövi a nyilat. Nincs mitől félni,
ő is van olyan jó íjász, mint a nagypapa volt.
A fiú meglepődik, mosolyog. Az apja tovább erősködik: ha nincs tét, még
nagyobb a dicsőség. Miközben beszél, hosszú lépteivel a fiát kerülge. Az
osztrák kormányzó elő megtenni, az igazi hőste volt, és a kockázat, nos,
igen, a kockázat elég nagy volt, nem volt sztességes játék, mert hosszú
távon a hősök mindig elnyerik jutalmukat. Most azonban i a kertben, ahol
nincs más, csak ők keen, a hőste nem perspekva. Most pusztán a
bizalomról van szó. Hogy van-e, vagy nincs. Csak a fejére kell tennie az
almát, nekidőlni annak a fának, és nyugton maradni, ennyi az egész.
Elviekben iabb Tell Vilmos egyetért az apjával, elfogadni a kihívást így
(hősiesség nélkül) sokkal bátrabb cselekedet. Azért, mert szükségtelen.
Azért, mert ha elfogadja, azzal valóban bebizonyíthatja, hogy a
gúnyolódásai, a viccei tényleg pusztán viccek, hogy csak ugratja őt vele, és
ha annak ellenére gúnyolódik, hogy tudja, ez sér az apját, az csak azért