Quim Monzó - Guadalajara

megtudhatja, hol is van pontosan, bár azt nem igazán tudta, mire lesz jó, ha
megtudja, hol van pontosan. Minden erejét összeszedve megpróbált újra
az oldalára fordulni. Ereje volt ugyan, de nem tudta irányítani a testét, a
mozdulatai ügyetlenek voltak, és sehogy nem tudta koordinálni őket. Arra
gondolt, ha megtanulná használni ezeket a furcsa végtagokat, talán javulna
annyit a helyzet, hogy közelebb tudna menni a szereeihez. Hirtelen rájö,
hogy ő most tulajdonképpen gondolkodik, és felmerült benne, hogy vajon
korábban is előfordult-e vele ilyesmi. Elsőre azt mondta volna, igen, de
ahhoz képest, hogy most hogyan gondolkodo, az, amit korábban művelt,
ennek csak nagyon gyenge utánzata lehete.
Jó néhány próbálkozás után végre sikerült a jobb karját keresztbe tennie a
törzse fele, így az egyensúlya átkerült a bal oldalára, és egy újabb
erőfeszítés árán meg tudo fordulni úgy, hogy a hasára huppant. A
családtagjai ijedten menekültek, aztán amikor biztonságos távolságba
értek, megálltak. Aól féltek, ha közelebb mennek, még egy mozdulat, és
agyonnyomja mindnyájukat. Sajnálta őket, elfordítoa a fejét, az arcát a
padlóra nyomta, és úgy feküdt, mozdulatlanul. A családtagjai így már a
közelébe merészkedtek, és pár milliméterre a szemétől megálltak. Láa,
ahogy mozgatják a csápjaikat, az állkapcsukat pedig összeszorítják, mint
akik nem tudják mire vélni, amit látnak. Félt, hogy elveszí őket. Mi van, ha
elpártolnak tőle? Mintha olvasni tudna a gondolataiban, az anyja a
csápjaival megsimogaa a szempilláját. Hát persze, hiszen ez az a testrésze,
ami a leginkább hasonlít a csápokhoz. Elérzékenyült (egy könnycsepp
gördült végig az arcán, ami aztán úgy terült el a nővére lábainál, mint egy
hatalmas pocsolya), szerete volna válaszolni a simogatásra, és
megpróbálta megmozdítani a jobb karját, fel is emelte, de utána már nem
tudta irányítani, és a karja a földre zuhant, a család pedig hanya-homlok
menekülni kezde, majd végül egy öblítős flakon mögö talált menedéket.
Az apja volt az első, aki ki merte dugni a fejét. Bizonyára tudták, hogy nem
akarja bántani őket, és csak azért tesz ilyen, rájuk nézve veszélyes
mozdulatokat, mert nem tudja megfelelően irányítani ezt a monstrum
testet. Tényleg tudták, hogy nem akar rosszat, ezt mutatja az is, hogy lassan
újra elindultak felé. Mennyire aprónak láa őket! Aprónak és (nagyon
bántoa, de be kelle látnia) távolinak, mintha az életük
visszafordíthatatlanul más irányt készülne venni. Kérni akarta őket, hogy ne
hagyják magára, hogy ne menjenek el, de nem tudta, hogyan. Meg akarta