Quim Monzó - Guadalajara

ő jövőjük is. A következtetés pedig egyértelmű: ha már most lustának
bizonyul, hogy még nem is polgármester, mi lesz, ha megválasztják?
Mindez nem lenne érdekes, ha az emberek csak később értesülnének a
lustaságáról, aznap éjjel, vagy másnap, amikor már lezajloak a
választások. Az interjú azonban, amit a jelöltekkel készítenek a körzetük
szavazóhelyiségében, amikor leadják a voksukat, a déli hírekben lesz benne
a tévében. A szavazóhelyiségeket pedig csak órákkal dél után zárják be,
ezáltal az interjú a választási propaganda utolsó momentumává válik, bár
ez hivatalosan nem megengede. A törvények szerint a kampány két
nappal a választások elő éjfélkor véget ér. Sok potenciális szavazó azonban
(azok, akik mindent az utolsó pillanatra hagynak: akik akkor érnek oda az
ábécébe, amikor már éppen zárnak, a moziba pedig, amikor már
elkezdődö a film) látja majd a riportot a tévében a déli hírekben, és a
jelölt viselkedése a szavazás közben arra késztethe, hogy végül mégiscsak
felálljon a fotelből, és elmenjen szavazni. Sőt (és számára ez az, ami igazán
fontos) az is lehet, hogy éppen rá fognak ezáltal szavazni. Ezért sorsdöntő,
hogy hogyan viselkedik, amikor belép a szavazóhelyiségbe, hogyan fog
kezet a választási bizoság tagjaival, illetve hogyan lép ki utána az utcára.
Ha komoly és jelentőségteljes arcot vág, az jó hatással lehet azokra, akik
úgy gondolják, hogy a kampány során túl sokat viccelődö és túlságosan
flegmán viselkede. Na de ha valóban komoly arcot vág, akkor nem fogják
mások meg azt gondolni, hogy ez a hirtelen komolykodás azért van, mert
fél az esetleges kudarctól? És ez a következtetés nem gátolja meg őket
abban, hogy rá szavazzanak? De ha meg épp ellenkezőleg: könnyeden és
tréfásan viselkedik, és ezzel esetleg jó benyomást tesz azokra, akik azt
gondolják, hogy a kampány során túlságosan hűvösen viselkede, nem az
ellenkező hatást váltja-e ki ezzel azokból, akik az ilyen viselkedésben a
győzelemben biztos jelölt gőgjét vélik felfedezni? A szavazóhelyiségbe nem
lehet fütyörészve érkezni. Az sem jó, ha sírsz, és az sem, ha nevetsz, de az
sem, ha nem is sírsz és nem is nevetsz.
Az ellentmondásos helyzetet némileg kompenzálja, hogy elvileg vannak
olyan polgárok, akik nem bizonytalankodnak, mert tudják, kire akarják adni
a voksukat. Igaz, előfordulhat, hogy még a rokonai és munkatársai is (az
ellaposodo házasságuk, irigység vagy különböző intrikák mia) másra
szavaznak: csak hogy bosszantsák, vagy hogy a lelkük mélyén újra lázadó
kamasznak érezzék magukat. Neki azonban nem lehetnek kételyei. Ez az