ugyan nem beszélnek, de puszta létezésük révén kapcsolatba
hoznak bennünket távoli helyekkel, ahol szörnyű és csodás
dolgok egyaránt történnek. Így mesélnek egy nagy csillag
pusztulásáról, vagy egy katasztrófáról, amikor is egy fekete lyuk
akkréciós korongjában egész világokat nyelt el. Hogy
elérkezzenek hozzánk, át kell haladniuk a galaxisokat
egymástól elválasztó hatalmas távolságokon. Mivel azonban
megközelítően fénysebességgel száguldanak, az utat a maguk
szempontjából egy szempillantás alatt teszik meg. Számunkra,
akik a Föld nevű bolygót lakjuk, több száz vagy talán több ezer
év is eltelt, de ők a fénnyel keltek versenyre a végtelen terek
bejárásában, így még csak észre sem veszik az idő múlását.
A kis piros-fehér téglaház
Delft, ez a Hágától és Rotterdamtól néhány kilométerre fekvő,
holland kisváros akár a két nagy helység valamelyik
peremvárosával is összetéveszthető lenne, ha identitása nem
lenne ennyire erős, és nem tekintene ilyen dicső történeti
múltra vissza. Ma mintegy százezer lakosa van, és úgy él,
mintha a két nagyobb város közé szorították volna be, de a 17.
században, Flandria aranykorában fontos gazdasági és politikai
központ volt. A városfallal és árokkal körülvett kistelepülésen
egykor ügyes kézművesek telepedtek le: értékes falikárpitokat
készítő szövőmesterek, mindenekelőtt azonban keramikusok,
akik a legkifinomultabb technikákat hozták be Itáliából.
Delftben kék és fehér fajanszot gyártottak az összes európai