Guido Tonelli - Idő

(BlackTrush) #1

művészeket és az értelmiségieket, de elérte a nagyközönséget is.
Vermeer ikonikus figura lett: hegyekben tornyosulnak a róla
írott könyvek, filmek készültek róla, és valósággal a kollektív
emlékezet részévé vált.
Ami a delfti festővel történt, az egyike azoknak az eseteknek,
amikor egy művész vagy filozófus nagyságát évszázadokkal
később ismerjük fel. Így a múlt más színben tűnik fel
számunkra, újragondoljuk, megváltoztatjuk a hozzá kapcsolódó
jelentéseket, azaz újraírjuk a történelmet. Ahogyan Jorge Luis
Borges fogalmazott: „Minden író megteremti a maga elődeit.
Munkája ugyanúgy megváltoztatja a múltról alkotott
felfogásunkat, mint ahogyan megváltoztatja a jövőt is.”


De vajon ez a jelenség, amely általában szellemi téren
figyelhető meg, előfordulhat-e az anyagi világban is?
Elképzelhető-e egy, a múltat megváltoztató, mai cselekedet?
A kérdés minden, csak nem légből kapott, hiszen
mikroszkopikus léptékben, ott, ahol a relativitáselmélet és a
kvantummechanika uralkodik, az anyag sajátos módon
viselkedik, és éppenséggel az idő múlása is, mint láttuk, bizarr
vonásokat ölt.
Ennek felderítése érdekében számos kísérletet végeztek
nagyon egyszerű rendszerek felhasználásával, amelyekben a
kvantummechanika törvényei érvényesek. A fotonok vagy az
egyes atomok, illetve általában a kvantumeszközök kezelése
során a rendszer állapota természeténél fogva egészen addig
meghatározatlan marad, míg a mérés be nem avatkozik. Egy
foton viselkedhet hullámként vagy részecskeként, egy atomnak


[ 19 ]
Free download pdf