Guido Tonelli - Idő

ha lehűl, elvesznek benne az aromák. A nápolyi bárok, ahol a
világ legjobb kávéját kortyolgathatjuk, arról híresek, hogy az
eszpresszót „lávahőmérsékletűre” előmelegített csészékben
szolgálják fel. A mi figyelmünket ugyanakkor lekötötte a
kellemes társalgás; kissé sokat késlekedtünk, és mire
kortyolgatni kezdtük, a kávé kihűlt, a csésze pedig
felmelegedett. Spontán átalakulás következett be. Az entrópia
lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, miért.
Új egyensúlyi állapot alakult ki, amelyben a csésze és a kávé
hasonló hőmérsékletet ért el, ami azt jelenti, hogy a kiinduló
állapothoz képest nagyobb lett az entrópia. A rendszer kezdeti
állapota, amikor is a forró kávé molekulái erős termikus
mozgásban, a csésze molekulái pedig szobahőmérsékleten
voltak, azaz kisebb energiával rendelkeztek, alacsonyabb
entrópiájú állapot volt.
Az, hogy a rendszer egyik részében, a kávéban, nagyobb
energiasűrűség koncentrálódott, mint a másikban, azaz a
csészében, alacsonyabb entrópiát eredményezett, annak
ellenére, hogy a két komponens érintkezett egymással. Minden
egyes alkalommal, amikor egy kávémolekula összeütközött a
csésze egy molekulájával, az ütközés során az energia egy
részét átadta; a kávé lehűlt, a csésze pedig felmelegedett. Ha a
hőenergia nem a rendszer egy részében koncentrálódik, hanem
eloszlik a teljes térfogatban, akkor aránytalanul megnő az
ugyanazon makroszkopikus állapotnak megfelelő lehetséges
mikroszkopikus kombinációk száma. Egy tipikusan
visszafordíthatatlan átalakulásnak lehettünk tanúi.