Guido Tonelli - Idő

A Wheeler–DeWitt-egyenlet nem oldja meg a
kvantumgravitáció valamennyi problémáját, de sok más
fejlesztés alapja lesz. Különösen azt kell kiemelnünk, hogy az
időváltozó nem szerepel benne. Először bukkan fel a fizikusok
körében az az iszonyatos gyanú – vagy titkos remény –, hogy az
idő nem alapvető alkotóeleme a valóságnak. Ez azt jelenti tehát,
hogy az univerzum leírásához alapszinten nincs szükség az
időre.
Wheeler és DeWitt egy időbe dermedt univerzumot ír le,
amely nem fejlődik, mintha az örökkévalóság egyetlen
pillanatába ragadt volna bele. Ez a látásmód egyes középkori
misztikusokra emlékeztet: számukra az idő megáll az
örökkévalósággal való, eksztatikus eggyé válásban.
A következő években a kutatók a kvantumgravitáció
különböző megközelítésmódjait dolgozzák ki. A két
legígéretesebb közülük mind a mai napig valóságos iskolát
alkot. Bizonyos tekintetben ellentétei egymásnak, sőt egymással
kibékíthetetlennek mutatkoznak. Az első a húrelmélet (string
theory), a második a hurok-kvantumgravitáció ( Loop Quantum
Gravity [LQG]).
A húrelmélet elnevezés valójában elméleti modellek
változatos sokaságát takarja. Közös bennük, hogy feltételezik:
az anyag elemi alkotóelemei nem nulladimenziós korpuszkulák,
azaz pontszerű részecskék, hanem egydimenziós, végtelenül kis
struktúrák, string ek, parányi rezgő húrok. A standard modell
elemi részecskéi ennélfogva ilyen apró húrocskák térbeli
mozgásának makroszkopikus megnyilvánulásai lennének. Az