A légi katasztrófa
A montevideói Old Christians Club rögbicsapat játékosai, családtagjaik és barátaik egy
meccsre igyekeztek Chilébe 1972. október 12-én, ám a rossz időjárási körülmények miatt
kénytelenek voltak megszakítani útjukat, és az argentin Mendoza városban szálltak le
kényszerpihenőre. A helyzet másnap reggelre sem javult, egész délelőtt a felszállási
engedélyre vártak, végül kora délután, immár az engedély birtokában a kapitány úgy döntött,
nem vár tovább az indulással.
Ám az időjárási körülmények továbbra sem voltak ideálisak, olyan sűrű felhőzetben repültek
át az Andok felett, hogy a pilóta és az első tiszt csak is a műszerekre hagyatkozhatott.
E három tényező okozta végül a repülőgép vesztét:
- a kedvezőtlen időjárás, a pilóta döntése, hogy így is az Andok felett repül a
hosszabb, de biztonságosabb kerülőút helyett, valamint, hogy az első tiszt
számítási hibája miatt akkor kezdték meg a süllyedést, amikor még bőven a
hegylánc felett repültek.
Az ereszkedés során a gép erős turbulenciába került, ám az utasok ekkor még nem vették
komolyan a kapitány figyelmeztetését, hogy kapcsolják be az öveiket. Vidámak voltak,
viccelődtek, és azt énekelték: „Conga, conga, the plane is dancing conga”.
Akkor jöttek rá, mennyire súlyos a helyzet, amikor pár másodperccel a gép farokrészének
letörése előtt valaki megjegyezte:
„Nem repülünk túl közel a hegyekhez?”.
A pilótáknak már nem volt idejük korrigálni a végzetes hibát. A gép egy sziklafalnak
csapódott, letört a farokrész és a félszárnyak, a géptörzs pedig 3600 méter magasan, egy
lejtős részen állt meg.
A balesetben tizenketten azonnal szörnyethaltak, öt súlyos sérült másnap vesztette életét,
egy utas a szerencsétlenséget követő nyolcadik napon hunyt el, a tizenhetedik napon pedig
nyolc embert sodort el egy lavina.
Hetvenegy nap
Összesen ennyit töltött a kopár, hófödte hegyvidéken a tizenhat túlélő, akiknek
megfelelő ruházat és élelem híján hamar szembesülniük kellett azzal, hogy súlyos
döntéseket kell meghozniuk az életben maradásért.
A roncsokban talált néhány csomag keksz, csokoládé és pár üveg bor nem tartott sokáig,
ezért először a bőröndökről és az ülésekről hámozták le a bőrborítást reménykedve, hogy
meg tudják enni. De hamar rá kellett jönniük, hogy egyetlen esélyük van a túlélésre: ha
esznek a halott társaik húsából.
Bár vallásos, istenfélő ember volt a csapat minden tagja, úgy döntöttek, ez az egyetlen út,
hogy átvészeljék a helyzetet, és abban is megegyeztek, hogy ha közülük meghal valaki, az
szintén felajánlja a testét a többieknek.