A Dawes Terv
Az első világháborút lezáró Versailles-i békeszerződés olyan súlyos jóvátételi
kötelezettségekkel terhelte meg a legyőzött Németországot, amely egyrészt
megfizethetetlen volt, másrészt olyan állapotokat teremtett Németországban,
amelyek végül is előkészítették a talajt a nemzeti szocializmus számára.
Ez a helyzet, amelyet a tekintélyes közgazdász J. M. Keynes is keményen bírált "A
békeszerződés gazdasági következményei" című 1919. novemberében írott
munkájában. Keynes-t elkeserítette a Versailles-i békekonferencia alakulása. A
delegátusok egymás után megszegték a németeknek tett ígéreteiket és még az
amerikai elnököt is félrevezették.
Keynes a Németországot sújtó Versailles-i döntésekben a jövőbeni európai
jólét és béke reményének a szétrombolását látta. Tiltakozásul lemondott
megbízatásáról és távozott Versailles-ból. A brit közgazdász egy életképes Európa
újjáépítését tartotta szem előtt, amelyet a Versailles-i békediktátum meghiúsított.
Keynes szerint egyidejűleg kellene eltörölni a háborús adósságokat és a jóvátételt.
Ezáltal egyetlen tollvonással levehetnék mind a győztesek, mind a vesztesek válláról
az elviselhetetlen adósságterheket, és így lehetne némi remény a háború előtti
kereskedelmi és valutaegyezmények gyors helyreállítására. Keynes másodsorban
azt javasolta, hogy a legjelentősebb kereskedő országok radikálisan csökkentsék
vámtarifa korlátjaikat, hogy lehetővé tegyék az európai és amerikai piacokra a német
áruk beözönlését.
A súlyos jóvátételi fizetések valódi haszonélvezői - a nemzetközi bankárok -
érdekeit azonban a Versailles-i diktátum feltételei jobban szolgálták.
Amerika nagy összegeket kölcsönzött Németországnak látszólag a német ipar
fejlesztésére. A németek azonban arra kényszerültek, hogy az amerikai
kölcsönökből fizessék a jóvátételt az európai győztes hatalmaknak.
A szövetségesek viszont arra használták ezeket az összegeket, hogy törlesszék az
amerikai magánbankoktól, valamint a washingtoni kormánytól felvett hiteleiket, és
fizessék a kamatokat hatalmas háborús tartozásaik után. Vagyis mindaddig, amíg az
Egyesült Államok aranydevizát folyósított Németországnak, nem omlott össze a
szövetségesek közti háborús adósságok és a német jóvátételi fizetések rogyadozó
építménye. Nyilvánvaló volt azonban, hogy ez a folyamat nem tarthat a
végtelenségig és a németek egy napon kénytelenek lesznek bejelenteni
fizetésképtelenségüket. Ennek nyomán a szövetségeseknek sem marad más, mint a
csillagászati méretű és semmivel sem indokolható jóvátételi fizetésekről való
lemondás. Az 1929-es gazdasági világválság után Németország többé nem
jutott hitelhez és a nemzetközi hitelembargó következtében Berlin 1931 - ben
beszüntette a fizetést. A hivatalban lévő amerikai elnök, Herbert Hoover, ekkor
moratóriumot jelentett be a szövetségesek közti adósságra, és a német jóvátételi
fizetésekre.
Számos kutató, köztük a belga Léon Degrelle, úgy véli, hogy a Versailles-i
békediktátum mögött meghúzódó nemzetközi pénzügyi oligarchia valójában