olyan helyzetet akart teremteni Németországban is, mint amilyen 1917-ben jött
létre Oroszországban és amely a cári rendszer bukásához, majd egy rövid
átmenet után a bolsevik diktatúrához vezetett.
A teljesíthetetlen Versailles-i feltételek a nyomukban járó pénzügyi összeomlással,
és inflációval, valamint a belső forrongással lehetővé tettek volna egy bolsevik típusú
hatalomátvételt a vesztes Németországban is.
Erre már megtörténtek az előkészületek és
lényegében hajszálon múlott - egy
szociáldemokrata munkás, Gustav Noske, bátor
fellépésén -, hogy Németországban nem
sikerült a Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg
vezette kommunista spartakistáknak a
hatalomátvétel.
(A képen Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg)Noske ugyanis a császári Németország összeomlását követő első szociáldemokrata
kormány hadsereg nélküli "hadügyminisztereként", - néhány száz katonatiszt
segítségével - elfoglalta a több mint kétszázezer spartakista milícia főhadiszállását
Berlinben, és ezzel meghiúsította a bolsevik típusú hatalomátvételt Németországban.
A pénzoligarchia és a kommunizmus
Gyakori ellenvetés, vajon milyen érdeke fűződhetett a nemzetközi pénzvilágnak
ahhoz, hogy kommunista diktatúrákat segítsen hatalomra olyan dinasztikus
államokban, mint amilyen a cári Oroszország és a császári Németország volt.
A válaszhoz a nemzetközi pénzoligarchia történelmének és stratégiájának a
tanulmányozása segíthet hozzá. Amikor a 18. század második felében a nemzetközi
pénzoligarchia ujjászervezte és önállósította önmagát, az ekkor létrejött és
transznacionálisan megszervezett magánhatalomnak kezdettől fogva a hosszútávú
céljai közé tartozott olyan elitista gazdasági, társadalmi és politikai rend kialakítása,
amelyben a pénzügyi és politikai szféra integrált elitje rendelkezik a gazdasági és a
politikai hatalommal, míg a társadalom többi része tőle függő helyzetben lévő
alkalmazottként és bérmunkásként dolgozik. Egy ilyen gazdasági és hatalmi
monopólium úgy valósulhat meg egycsapásra, ha a centralizált diktatórikus állam