Rathenau kereste a halált
Walther Rathenaut 1922. június 24-én, amikor 11 óra körül nyitott személyautóban
lakásától a berlini hivataláig hajtatott, egy korábbi tengerésztiszt, Kern, aki a
Consul nevű szervezethez tartozott, agyonlőtte.
A merénylők köréhez tartozott többek között egy 16 éves fiatal is. A merénylők a
Kőnigshallén, a hivatalába hajtó Rathenau kocsija mögé hajtottak és autóját a
járdához szorították. Egyikük géppisztollyal sorozatot engedett Rathenauba, míg a
másik gránátot dobott az autójába, amely kiemelte az üléséből. Az egyik merénylőt
megölte a rendőrség, a másik önmagával végzett.
Amikor később az összeesküvő csoport más tagjait is kihallgatták, kiderült, hogy
Rathenau-t azokhoz a háromszázakhoz sorolták, akikről az áldozat is állította
több írásában, hogy valójában ők gyakorolják a hatalmat a háttérből Európa
gazdasági élete felett.
A merénylők listáján Rathenaun kívül még szerepelt Theodor Wolff, egy berlini lap
szerkesztője, valamint Max Warburg, a Warburg bankház akkori feje.
Max Warburgnak, aki az első világháború alatt a császári
Németország Hírszerző Szolgálatát is vezette, majd
kulcsszerepet játszott a versaillesi békeszerződés
elfogadtatásában, mindig erős fenntartásai voltak
Rathenauval szemben. A jólöltözött, mozgékony iparmágnást,
a hadiipar főnökét igen művelt embernek és kiváló szónoknak
tartotta, de szemére vetette, hogy hiú, kibírhatatlan szószátyár,
aki nem egyszer az egész vacsorát szólóban átbeszélte
monoton hangon, miközben a többiek dermedt csöndben
hallgatták. Max Warburg, aki úgy tekintett magára, mint aki
gyakorlatiasan a lényegre egyszerűsíti a bonyolult kérdéseket, nem szerette
Rathenaut, aki hajlamos volt, hogy a komplex dolgokat a legvégsőkig tovább
bonyolítsa.
Chaim Weizmann Rathenaut a német kultúrába beilleszkedő német zsidók tipikus
képviselőjének tartotta, akik "úgy tűnik nem tudták, hogy vulkán tetején ülnek..."
Max Warburggal ellentétben Rathenau kereste a nyilvános szereplést. Az 1920-ban
megtartott Spaa-konferencia után ezért a szélsőjobboldali összeesküvők célpontjává
vált. 1922. januárjában Rathenaut külügyminiszterré nevezték ki és ezzel életét
folyamatosan kockáztatnia kellett. Genovában elmondott szovjetbarát beszédével
magára vonta a szervezkedő nácik haragját. Amikor Genova után Max Warburg és
Rathenau együtt ebédelt, a hirtelen megöregedett Rathenau a következőket mondta:
"Ezen a napon Genovában ezt mondtam magamnak: ebben a pillanatban Max
Warburg biztos így szól Melchiorhoz: milyen s......t csinál Rathenau magából."