végéig ki sem teszi a lábát a szobájából, amikor Második Aureliano eljött érte. Hihetetlen
szerencse volt, Fernanda ugyanis a felháborodás kábulatában és dühöngő szégyenében
hazugságokkal vezette félre Második Aurelianót, hogy sohase jöjjön rá a kilétére.
Összetéveszthetetlen felföldi kiejtése és koszorúkötő mestersége volt az egyetlen nyom,
amelyen Második Aureliano utánaindult. Irgalmatlanul kereste-kutatta. Nem lankadt egy
pillanatra sem, szünet nélkül kereste, olyan rettenthetetlenül, ahogy José Arcadio Buendía
vágott át a sierrán Macondo alapítása előtt, olyan vak gőggel, ahogy Aureliano Buendía
ezredes kezdett hiábavaló háborúiba, és olyan esztelen makacssággal, ahogy Ursula próbálta
biztosítani a törzs fennmaradását. Ha megkérdezte, hogy hol árulnak halotti pálmakoszorút,
házról házra vitték, hogy kedvére válogathasson. Ha megkérdezte, hogy hol található a föld
legszebb lánya, minden anya a saját lányát vezette elé. A köd sikátoraiban, az elfeledett idők
birodalmában s a csalódás útvesztőiben bolyongott kiúttalapul. Átkelt egy sárga fennsíkon,
ahol visszhangja támadt a gondolatoknak, és a szorongás ijesztő délibábokat szült. Meddő
hetek után elérkezett egy ismeretlen városba, ahol minden toronyból lélekharang kondult. S
bár sohasem látta, és hallani sem hallott róluk, nyomban ráismert a csontok salétromától
kimart falakra, a roskatag, gombaette faerkélyekre és a kapura, amelyen a világ
legbánatosabb, esőtől ázott cédulája volt olvasható: Halotti koszorúk kaphatók. Ettől a
pillanattól fogva oly gyorsan telt az idő addig a fagyos reggelig, amikor Fernanda a
zárdafőnöknő gondjaira hagyta a házat, hogy az apácák alig bírták megvarrni a kelengyét, és
berakni hat ládába az ezüstkandelábereket és evőeszközöket, az aranyéjjelit és mindazt a
temérdek hasznavehetetlen kacatot, ami a két évszázados késéssel bekövetkezett családi
katasztrófa után megmaradt. Don Fernandót hiába hívták magukkal. Megígérte, hogy ha majd
elintézi folyó ügyeit, felkeresi őket, azután megáldotta a lányát, és bezárkózott a
dolgozószobájába, hogy onnan írogassa neki a bánatos képekkel és a családi címerrel díszített
partecédulákat, amelyek először teremtettek emberi kapcsolatot Fernanda és az apja között.
Fernanda valójában ezen a napon született a világra, Második Aureliano számára pedig ezen a
napon kezdődött el és ért véget, szinte egyidőben, a boldogság.
Fernanda magával vitt egy aranykulcsocskával zárható, finom naptárt, amelyben lelkiatyja
lila tintával jelölte meg a házasélet böjti napjait. A nagyhetet, a vasárnapokat, az előírt
ünnepeket, az első péntekeket, a magányos ájtatosságokat, az áldozásokat és a havi
periódusokat leszámítva, Fernandának évente mindössze negyvenkét kihasználható napja
maradt, szétszórva a lila keresztek rengetegében. Második Aureliano bízott benne, hogy
idővel majd csak elvásnak az ellenséges spanyollovasok, s a tervezettnél hosszabbra nyújtotta
a lakodalmat. A házat elárasztották az üres pálinkás- és pezsgősüvegek, Ursula már belefáradt
a kihajigálásukba, s ugyanakkor megbotránkozva látta, hogy a fiatalasszony és a férje nem
egyszerre fekszik le, és nem is ugyanabban a szobában, miközben szünet nélkül pukkannak a
petárdák, szól a zene, és nyúzzák az ökröket: eszébe jutott a saját esküvője, és arra gondolt,
hogy hátha Fernanda is szeméremövet vett magára, ami aztán előbb-utóbb szóbeszéd tárgya
lesz, és tragédiát okoz. De Fernanda bevallotta, hogy csak várni akar két hetet, mielőtt először
magához engedné a férjét. Amikor a két hét letelt, Fernanda az engesztelő áldozatok csendes
belenyugvásával csakugyan nyitva hagyta a hálószobája ajtaját, és Második Aureliano előtt
félelemtől csillogó szemmel, mint egy riadt állat, és a párnán szétterülő rézszínű, hosszú
hajával ott feküdt a földkerekség legszebb nője. Annyira elbűvölte a látvány, hogy az első
pillanatban meg se látta Fernandán a bokáig érő és csuklóig zárt, hófehér hálóinget, amelyen
egy gyönyörűen kislingelt, nagy kerek gomblyuk nyílt az ágyék táján. Második Aurelianóból
ellenállhatatlanul kitört a nevetés.
- Életemben nem láttam még ilyen malacságot! - kiáltotta hahotázva, hogy rengett belé a
ház. - Egy irgalmas nővérkét vettem feleségül.
Egy hónap múlva, amikor még mindig nem tudta leimádkozni a feleségéről a hálóinget,
elment Petra Coteshez, és királynői köntösben lefényképeztette. Később, miután sikerült