Gabriel García Márquez - Száz év magány

ott szokott lógni felakasztva az ebédlőben, Mr. Herbert nem nagy lelkesedéssel törte le az első
gyümölcsöt. De aztán beszéd közben tovább evett, forgatta a falatot a szájában, inkább a
tudósok szórakozottságával, mint az ínyencek kedvtelésével, s amikor az első fürttel végzett,
még egyet kért. Szerszámosládájából, amelyet mindig magával hordott, elővett egy kis optikai
műszerkészletet. Mint aki gyémántot vásárol, vizsla figyelemmel tüzetes vizsgálatnak vetett
alá egy banánt, különleges szikével feldarabolta, minden egyes darabot patikamérlegre
helyezett, és egy fegyverkalibrálóval megmérte az átmérőjét. Azután más műszereket vett elő
a ládából, és megmérte a hőmérsékletet, a légkör nedvességtartalmát és a fényerősséget.
Olyan. meghökkentő volt a szertartás, hogy mindenkinek torkán akadt a falat, s várták, hogy
Mr. Herbert végre kinyilatkoztasson valamit, de ő semmit se közölt, ami a legcsekélyebb
mértékben is fényt vetett volna a szándékaira.
A következő napokon egy hálóval és egy kosárkával látták a falu környékén lepkékre
vadászni. Szerdán nagy csapat mérnök, agronómus, hidrológus, topográfus és földmérő
érkezett, és heteken keresztül vizsgálgatta ugyanazokat a helyeket, ahol Mr. Herbert lepkére
vadászott. Később megjött Jack Brown úr a sárga vonathoz kapcsolt, színezüst borítású,
püspöklila bársonyüléses, kék üvegtetős vagonjában. A különvagonban jöttek a Brown úr
körül röpködő, fekete ruhás, ünnepélyes ügyvédek, akik annak idején Aureliano Buendía
ezredest is mindenhová elkísérték, ami azt az érzést keltette az emberekben, hogy az
agronómusoknak, hidrológusoknak, topográfusoknak és földmérőknek, valamint Mr.
Herbertnek a léggömbjeivel meg a tarka lepkéivel és Brown úrnak a kerekeken gördülő
mauzóleumával és vicsorgó német juhászkutyáival együtt valamiképpen közük van a
háborúhoz. De nemigen értek rá elgondolkozni ezen, mert Macondo gyanakvó lakóiban
jóformán még fel sem ötlött a kérdés, hogy mi az ördög történik itt, a falu máris átalakult
bádogtetős barakktáborrá, melybe a vonat csőstül szállította az idegeneket, nemcsak az
üléseken és a kocsiperonokon, de még a vagonok tetején is. A gringók, akik aztán elhozták
muszlinruhás, fátylas, nagy kalapos, bágyadt asszonyaikat is, külön települést alapítottak a
vasúti töltésen túl, pálmafákkal szegélyezett utcákkal, rácsos ablakú házakkal, a teraszokon
fehér asztalkákkal, a mennyezetre szerelt keresztlapátos ventillátorokkal és nagy, kék
pázsitokkal, ahol pávák és fürjek tanyáztak. Az egész területet, mint valami hatalmas
baromfiudvart, árammal töltött drótháló vette körül, amely a hűvös nyári hónapokban már
virradatkor feketéllett a rásült fecskéktől. Még senki sem tudta, hogy a jövevények mit
akarnak, s hogy csakugyan nem emberbarátok-e, de máris felforgattak mindent, sokkal
viharosabban, mint hajdan a cigányok, ugyanakkor kevésbé mulandóan és kevésbé érthetően.
Olyan hatalom birtokában, amilyen régente a Mennyei Gondviselésnek volt fenntartva,
kibillentették az esőzés rendjét, meggyorsították a betakarítás ciklusait, kiemelték a folyót ősi
medréből, s fehér köveivel és jeges áramlataival együtt áthelyezték a település másik végébe,
a temető mögé. Ekkor építették fel a betonerődítményt José Arcadio sírjára, hogy a holttest
lőporszaga ne fertőzze a vizet. A szerelem nélkül érkező jövevények kedvéért a nyájas francia
matrónák utcáját valóságos községgé, a magukénál nagyobbra duzzasztották, s egy dicsőséges
szerdai napon meghoztak a vonattal egy egész rakomány valószínűtlen ringyót, babilóniai
némbereket, ősrégi fogások tudóit, felszerelve mindenféle kenőccsel és egyéb kellékkel, ami
az erőtlenek serkentéséhez, a félénkek buzdításához, a falánkok jóllakatásához, a szerények
felcsigázásához, a többedmagukkal élvezkedők megrendszabályozásához és a magányosok jó
útra térítéséhez szükséges. A Törökök utcája, amelynek a régi tarka bazárok helyén emelt
fényes csemegeüzletek új pompát kölcsönöztek, szombat esténként hangosan morajlott a
kalandorok sokaságától: vadul tolongtak a játékasztaloknál, a céllövőbódék előtt, a
jövendőmondók és álomfejtők sikátorában, a lacipecsenyés- és italos-asztalok között,
amelyek vasárnap reggelre mind összedűltek, és egy kupacba kerültek a földön heverő
testekkel, néha csak boldog részegekkel, de többnyire a pórul járt bámészkodókkal, akiket
golyó, ökölcsapás, késszúrás vagy egy eltévedt palack terített le a tülekedésben. Oly féktelen