tanította a barátnőit, és olyan férfiakról beszélgetett velük, akik nem érdemelnék meg azt az
önfeláldozást, hogy valaki leegye miattuk a falról a meszet. A földgombócok közelebb hozták
és élőbbé varázsolták azt az egyetlen embert, akiért érdemes volt ilyen mélyre süllyednie:
mintha a föld, amelyet az illető finom lakkcsizmája taposott valahol messze a világban,
elvezette volna Rebecához vérének áramát és hevét egy ásványi ízben, amelytől marón
bizsergett a szája, és béke szállt a szívére. Egy délután Amparo Moscote jelent meg váratlanul
azzal a kéréssel, hogy megnézhesse a házat. Amaranta és Rebeca értetlenül és merev
udvariassággal fogadta a hívatlan vendéget. Körbevezették az újjávarázsolt házban,
lejátszották a gépzongora repertoárját, és narancsszörppel meg aprósüteménnyel kínálták.
Amparo megcsillogtatta előkelőségét, személyes varázsát és jó modorát, ami egészen
elbűvölte Ursulát az alatt a néhány perc alatt, amíg a társaságukban tartózkodott. Két óra
múlva, a társalgás lanyhultával, egy alkalmas pillanatban, amikor Amaranta nem nézett oda,
Amparo egy levelet adott át Rebecának. Rebeca éppen csak a nevet pillanthatta meg a
borítékon, amelyet a szépreményű doña Rebeca Buendíának címeztek ugyanazzal a gondos
írással, ugyanazzal a zöld tintával és a szavaknak ugyanazzal a művészies elrendezésével,
amely a gépzongora használati utasításában is érvényesült; azután vigyázva összehajtotta, és a
keblébe csúsztatta, szemében pedig örök és feltétlen hála ragyogott Amparo Moscote iránt s a
holtig tartó szövetség néma ígérete.
Amparo Moscote és Rebeca Buendía váratlan barátsága felkeltette Aureliano reményeit.
Szüntelenül gyötörte ugyanis a kis Remedios emléke, de nem talált rá alkalmat, hogy
viszontláthassa. Miközben legjobb barátaival, Magnífico Visballal és Gerineldo Márquezzel,
akik ugyanazt a nevet viselték, mint Macondót alapító apáik, a faluban sétálgatott, sóvár
tekintettel lesett be a varrodába, de csak a nővéreit látta. Amparo Moscote látogatását biztató
előjelnek tekintette. „Neki is el kell jönnie - mondta magában. - El kell hogy jöjjön.“ Olyan
sokszor és annyi meggyőződéssel mondogatta, hogy egy délután, amikor műhelyében éppen
egy kis aranyhalat csiszolt, elfogta a bizonyosság, hogy Remedios megérezte a hívását.
Nemsokára csakugyan meghallotta a gyerek cérnahangját, s amikor szívében dermedt
rémülettel felnézett, rózsaszínű organdiruhában és magas szárú fehér cipőben ott állt a
küszöbön a kislány.
- Remedios, eredj onnét - szólt rá Amparo Moscote a folyosóról. - Zavarod a munkát.
De Aureliano nem hagyta szót fogadni. Láncánál fogva felemelte az aranyhalat, és behívta: - Gyere ide.
Remedios odament, és mindenfélét kérdezett a halacskáról, de Aurelianót olyan fulladás
fogta el, hogy nem volt képes válaszolni. Szeretett volna örökre együtt maradni e liliomfehér
bőrrel, e smaragd szempárral s e hanggal, amely kérdezősködés közben mindvégig uramnak
szólította, éppoly tisztelettudóan, mintha a saját apjával beszélne. Melchiades a sarokban ült
íróasztalánál, és érthetetlen ákombákomokat körmölt. Aureliano gyűlölte őt. Nem tehetett
mást, csak annyit mondhatott Remediosnak, hogy nekiadja az aranyhalat: a kislány úgy
megszeppent ettől, hogy hanyatt-homlok kirohant a műhelyből. Aurelianóból azon a
délutánon elpárolgott mindaz a csöndes türelem, amellyel addig a találkozást várta. Nem is
figyelt a munkájára. Szüntelenül hívogatta a kislányt akaratának kétségbeesett erőfeszítésével,
de Remedios nem érezte meg. Mindenütt kereste: nővérei varrodájában, házuk lefüggönyözött
ablakai mögött, apja irodájában, de nem találta másutt, csak abban a képben, amely a tulajdon
rettenetes magányát átitatta. Rebecával együtt órákon át ült a nagyszalonban, és a gépzongora
keringőibe feledkezett. Rebeca azért hallgatta őket, mert ugyanaz a zene volt, amelyre Pietro
Crespi táncolni tanította, Aureliano viszont azért, mert minden létező dolog, így a zene is
Remediost juttatta az eszébe.
Szerelemmel telt meg a ház. Aureliano versekbe foglalta, amelyeknek nem volt se vége, se
hossza. A Melchiadestől kapott durva pergamenekre, a fürdőkamra falára s a két csupasz
karjára írta fel verseit, és mindegyikben Remedios átlényegült alakja jelent meg: Remedios a