Gabriel García Márquez - Száz év magány

Ekkor felkapott egy keresztvasat, és mintha az ördög bújt volna bele, valami hangzatos és
lendületes, de teljesen érthetetlen nyelven üvöltve, emberfeletti erejének vad dühével ízzé-
porrá zúzta az alkimista vegykonyha, a dagerrotípiai laboratórium és az ötvösműhely
berendezését. Már nekilátott a ház többi helyiségének is, amikor Aureliano a szomszédok
segítségéhez folyamodott. Tíz emberre volt szükség, hogy ledöntsék a lábáról, tizennégyre,
hogy megkötözzék, húszra, hogy kivonszolják az udvarra, és odakössék a gesztenyefához,
miközben tovább rikoltozta zagyvaságait, és zöldes hab buggyant ki a száján. Ursula és
Amaranta hazatérésekor is ott volt, keze-lába a gesztenyefához kötve, esőverten, lucskosan, a
teljes együgyűség állapotában. Megszólították, de ő csak nézett rájuk, nem ismerte meg őket,
és érthetetlen szavakat mondott. Ursula kiszabadította a csuklóját és a bokáját, amely a kötél
szorításától egészen kifekélyesedett: csak a derekán hagyta meg a kötelet. Később aztán
pálmatetőt építettek a feje fölé, hogy ne érje a nap meg az eső.