Nagyvilág 1966-2
blacktrush
(BlackTrush)
#1
(^818) CASTRO SOROMENHO
Fonnyadt mellű, kérges kezű öreg rabnők hámozzák a maniókát, sütik izzó hasá
bokon a tökszeleteket meg a kukoricacsöveket. A fiatalabb nők indián sorban, lopó
tökkel a fejükön elmentek a távoli folyóhoz, hogy vizet hozzanak. Nemrég körül
metélt fiúk füvet tépnek, abból rakják majd a kunyhó falát. A gazdájuk jelvényét
hordó szolgák fekvőgyékényeket teregetnek szét.
Napszálltakor már állnak a táborok a Kasszandzs-szoros fölé hajló terasz hosz-
szában.
Amikor az első csillagok kígyóinak, amikor a hold rácsordítja sápadt fényét az
emberek földjére, a vásári dobok felriasztanak minden visszhangot, amely addig szuny-
nyadt az alkonyi csendben. Kigyulladnak a tüzek az emelkedésen, a zsaga kunyhója
előtt. A bangala lányok csapatostul mennek a tűz közelébe; ott kell majd elénekel
niük, eltáncolniok hazájuk régi szerelmi történeteit, hogy a gazdag jövevények, öreg
szabák és ifjú előkelőségek jobban láthassák és megkívánhassák őket.
Csillogó szemek szegeződnek az eladó bangala lányokra. A húsos szájak széles
mosolyra húzódnak, a szabák hamarosan megteszik az első árajánlatokat, amelyeket
eladó gazdák tréfás megjegyzésekkel utasítanak vissza. Megkezdődik az alkudozás,
nevetnek, vihognak. Nevetnek a nők is, közben ingerlő tekintettel nézik a férfiakat.
Am ekkor megszólalnak az atabakok, és a lányok elkezdenek táncolni, pucéron, csör
getve a karkötőiket meg a bokájukra erősített csillogó rézkarikákat. A gazdáik pálma
bort adnak nekik, s ez jobban hevíti őket, mint a zene. És milyen izgató látvány, aho
gyan önfeledten táncolnak, rezeg minden izmuk, mozgatják a csípőjüket és hasukat, a
kígyó tekerőzését utánozva, tehén-pillantásokkal lesve a férfiakat, majd hirtelen, egy
nyers mozdulattal kicsavarodnak, mintha láng nyalta volna őket végig. Énekelnek, és
nyögnek a gyönyörtől meg a kíntól. Egyszerre visító kacagásban törnek ki, mint a
bachhánsnők, vágy-ébresztő tekintetükkel bűvölve a férfiakat.
A szabák teli szívvel kacagnak, isszák a pálmabort, és szívják a pipájukat.
Aztán odamennek a megszédült nőkhöz, azokhoz, akik most először kerültek a
vásárra, és akiket csak a gazdagok tudnak megvenni. Megtapogatják a farukat, ha
sukat, mellüket, hogy jobban megbizonyosodjanak húsuk keménységéről. S a kínált
árak felszöknek, kötik az üzleteket, taps csattan, tréfa, recsegő nevetés hallatszik.
A kevésbé tehetős férfiaknak be kell érniök azzal, hogy megbámulhatják ezeket
a számukra elérhetetlen nőket. Türelmetlenül várják a következő napot. Holnap árul
ják majd a szegényebbeknek azokat a nőket, akik másodszor kerültek vásárra, azo
kat, akik már az előző alkalommal sem keltek el. Reménykednek, hogy a lányok meg
változtak, megszépültek azóta, hiszen mindenki tudja: a szerencsétlenek, attól félve,
hogy nem akad vevőjük a harmadik, az utolsó vásáron sem — onnan pedig csak a
nász vagy a halál felé vezethet az útjuk —, mindent elkövettek, hogy minél kívána
tosabbá tegyék magukat.
A megvásárolt lányok levonulnak a magaslatról, háladalt énekelgetve azoknak
a férfiaknak, akik karjukba veszik majd őket, és akiknek az ölelésében remeg majd
testük a kunyhók földjére terített gyékényszőnyegen.
.Azon az éjszakán Szamba, a bangala rabnő, nagyon nyugtalanul aludt. Örák
hosszat mormolt imákat kunyhójában az óvó szellemekhez; azokból a vörös agyagból
gyúrt, meg fából faragott, feketére füstölődött maham bókból idézte meg őket, amelyek
a szentélynek berendezett sarokban, a tűz mellett álltak. Egész éjjel hallgatta a tam
tamot. Nem ünnepi zeneként verődött a szívéhez, hanem mint gyászének, mint ha
lotti batuk. Imént, a vásár második napjának végefelé, látott nőket, akik sírtak, mert
nem kellettek az idegeneknek. A gazdájuk szitkozódása, a tömeg csúfolódása elől a
kunyhókba rejtőztek; tudták, hogy a következő vásárra újból felhajtják majd őket.
Mások meg, a szerencsésebbek, elmentek, hogy idegen törzsek gyermekeit dajkálják,
és verejtékükkel termékenyítsék meg távoli országok földjét.
Szamba térdelt már a varázslók előtt; valamennyi megígérte, hogy közben fog
járni érdekében az isteneknél. A titoktudók imáihoz hozzátette a magáét, amelyet
könnyben úszó szemmel, kétségbeesett sóhajok közben mondott el. De nemcsak a va
rázslók imádkoztak érte, és mindazokért, akik eljöttek a vásárra — sokan első ízben,