Nagyvilág 1966-2

(BlackTrush) #1
SZAMBA^819

néhányan már másodszor és ő, egyedül ő, harmadszor —, hanem az egész nép is. Az


asszonyok nagyobb buzgalommal imádkoztak Szambáért, mint a férfiak. Nyugtalanul


gondoltak lányaik sorsára, akik közül némelyik ugyanolyan csúnya és esetlen volt,


mint ez a szegény rabnő, aki senkinek sem kellett.


Szamba, amikor befejezte az imádkozást, lefeküdt. Tarkója alá szorította kezét,


tekintetét a füsttől fekete mennyezetre szegezte, reménykedve, hogy könyörgése meg-


hallgattatik. Órák és megint órák múltak el; hallgatta az egyhangú tam-tamot meg


a férfiak kiabálását, akiket megvadított a tánc és a pálmabor. A lábak ütemes dobo­


gása és a karperecek csörgése emlékezetébe idézte az éji ünnepélyeket a szenzalákban,


ahová még a szülei vitték el.


Ennek a boldog múltnak a hívása, első szerelmének képe csodálatos tisztasággal


tört fel emlékezete mélyéről. Képzelete erős fényben látta a fekete embert, aki a


batuk mámorában a karjába kapta, vitte a sűrűbe, és napfölkeltéig be nem telt a csók­


jaival. Alikor eltűnt, és nem jelent meg többé... Szamba mindenütt kereste, de hiába.


Még a nevét sem tudta. Kérdezte a világon mindenkitől, s egy öregasszony azt mondta


neki, hogy biztosan kwiko vagy lunda volt, aki egy karavánnal vetődött erre, mert


más törzsek tagjai nem szoktak ilyesmit csinálni.


— Lunda volt. Lunda volt — erősítgette magában Szamba, mert szerette a lun-


dákat, ezeket az álmodozó embereket, akik messze országokban kalandok után jártak,


és gyűlölte a kwikókat erőszakosságuk miatt.


Az a lunda volt eddig egyetlen szerelme és nagy szenvedése. S most az emlékek


olyan messzire csalták, hogy észre sem vette: vége volt a batuknak. Nehéz álomba


zuhant, melyben rémképek kavarogtak, s ő borzongott tőlük.


Hajnalban Szamba a dobok zajára ébredt. A szíve keményen vert. Sajgó fejjel


dörzsölte magát, mintha gonosz látomást akarna elűzni. Hívták a dobok.


A napsugarak meredeken zuhantak Tala-Malungogo földjére, apró villámokat


csiholva a homokból a vásártéren — a Kasszandzs mélye felé nyíló terasz volt —, ami­


kor a nők kinyújtóztak a gyékényen, hogy odakínálják magukat a vevők mohó te­


kintetének.


A dobok dübörgése hosszan hirdette a vásár harmadik napjának kezdetét, de


csak kevés idegen vetődött már oda, inkább csak a nyomorultak, a szabák rabszol­


gái. Szegények voltak ezek az emberek, de azért nagyon igényesek! Megkövetelték a


bangala lányoktól, hogy felkeljenek, így vizsgálgatták őket, megcsapkodták, tapogat­


ták őket, és azt kívánták, hogy sétáljanak néhány lépést: így akartak meggyőződni


róla, hogy nincs semmi testi hibájuk. Aztán csak elutasították ezeket a szegény csúnya


és szomorú lányokat, egyre igényeiket hajtogatva.


Eddigre, a harmadik napra, alig egy tucat nőre zsugorodott a nyáj. A szabák és


az előkelők elvitték már a javát a szerájukba vagy mezei munkára. Akik megmarad­


tak, elkeseredetten nézegették egymást, bár reménykedtek még, hogy valamelyik sze­


gény fickó megveszi őket egy véka sóért — többet ezek nem tudnak adni.


A vásárzárás napjának végefelé a zsaga kiosztatott a késve érkezett idegeneknek


néhány tökhéjra való pálmabort, amely eléggé erjedt volt ahhoz, hogy megzavarja a


fejüket. Sötétedés után a dobok a hátukhoz hívogattak mindenkit. Egy vén kszindzs,


aki türelmetlenül keresett nőt, szidta a zsagát a furfangjáért, és szórta az átkot a ban­


gala népre. Szamba éppen mellette állva figyelte a batukat szórakozott arckifejezés­


sel, mart már elvesztette minden reményét. Tudta: ha valaki ezek közül a koldus


idegenek közül nem viszi el — és egy hang azt súgta neki, hogy nem fog kelleni egyik­


nek sem —, csúnyaságának bűnét életével kell megfizetnie ... mert a visszautasított


bangala rabnő eltörlésre ítélt lélek, fajtájának törvénytelen leánya, népének átka,


akinek élete teher a férfiakon, az istenek gyermekein... Le kell törölni a földről és


a nép emlékezetéről az ilyen terméketlen méhű nőt, az ilyen tisztátalan teremtést,


ez az ősi bangala törvény. Ennek engedelmeskednek a papok, amikor a senki ember­


fiától nem kívánt testet bedobják a szent folyó kavargó vizébe!


— Te nem akarsz a batukban részt venni? — kérdezte az öreg. — Szamba nemet


intett a fejével. Az öreg benyakalta az utolsó korty bort, aztán elhajította a tökhéjat,


és indult a táncolók közé.


52*
Free download pdf