NyolcVISSZAVEZETÉS
A VALÓSZÍNŰTLENRE
A szignifikanciateszt legkényesebb pontja mindjárt az elején
előbukkan, még mielőtt bármelyikbe belefognánk a Fisher által
kifejlesztett és követői által tovább élesített bonyolult
algoritmusok közül. Ott van rögtön a 2. lépés kezdeténél:
„Tedd fel, hogy igaz a nullhipotézis.”
Csakhogy a legtöbbször azt akarjuk bebizonyítani, hogy a
nullhipotézis nem igaz. A gyógyszer hat, Shakespeare sorai
alliterálnak, a Tórában benne van a jövő. Logikailag nagyon
gyanús épp azt feltenni, aminek a hamisságát bizonyítani
szeretnénk – félő, hogy logikai körforgásba keveredünk.
De efelől könnyen megnyugtathatod magad. Feltenni
valamiről, hogy igaz, noha magunkban hamisnak gondoljuk, ez
régóta bevált érvelési módszer, és Arisztotelészre megy vissza:
az ellentmondással való bizonyításról van szó, másképpen a
reductio ad absurdumról (a képtelenségre való
visszavezetésről). A visszavezetés, a redukció itt egyfajta
matematikai dzsúdó: először határozottan állítjuk azt, amit
végül is tagadni akarunk, éspedig azzal a hátsó szándékkal,
hogy majd átdobjuk a vállunkon, és a tulajdon erejét ellene