akkor nincs szükség a választásra. A politikusok nevének helyébe
számok kerültek, és 1700-ra Genovában már lottó járta, szinte
ugyanolyan, mint a mai amerikai lottójáték, a Powerball. A
fogadók megpróbáltak kitalálni öt véletlenszerűen kihúzandó
számot, s minél több számot találtak el belőlük, annál nagyobb
volt a nyereményük.
A lottójáték gyorsan elterjedt szerte Európában, majd onnan
átjutott Észak-Amerikába is. Az amerikai függetlenségi háború
idején a kontinentális kongresszus és az államokat irányító
kormányok is elindították a lottójátékot – a britek elleni
küzdelem költségeinek fedezésére. A Harvard azokban az
időkben, amikor még nem kapott kilenc számjegyű támogatást,
1794-ben és 1810-ben is lottóval teremtett pénzt két új kollégiumi
épület felépítéséhez.{^2 } (Azok ma is adnak szállást az
elsőéveseknek.)
Nem mindenki üdvözölte ezeket a fejleményeket. A
moralisták úgy gondolták, nem is alaptalanul, hogy a lottózás
utat nyit a hazárdjátéknak. Az ellenzők közé tartozott Adam
Smith is. A nemzetek gazdagságában ezt írja:
Azt, hogy a nyerés esélyét szinte magától értetődően túlbecsülik,
megállapíthatjuk a sorsjátékok egyetemes sikeréből. A világ sohasem látott és
soha nem is fog látni teljesen tisztességes sorsjátékot, vagyis olyant, amelyben
az összes nyereség egyenlő az összes veszteséggel, mert így a vállalkozó semmit
sem nyerhetne. [...] Olyan játékon, amelyben nincs húsz fontnál nagyobb
nyeremény, akkor sem lenne ekkora kereslet a sorsjegyek iránt, ha a játék
minden más tekintetben sokkal inkább megközelítené a teljesen tisztességes
sorsjátékot. Azért, hogy több esélyük legyen a nagyobb nyeremények
valamelyikére, egyesek több sorsjegyet vásárolnak, mások pedig még több
sorsjegyből egy-egy kis részesedést. Pedig nincs a matematikában bizonyosabb