mint a FEKETE + NEM FEKETÉ-hez, holott a kettő ugyanaz. Ha
hinni akarsz a utilokban, akkor azt kell hinned, hogy Ellsberg
kísérletének résztvevői egyszerűen tévedtek a választásban: vagy
nem megy nekik a számolás, vagy nem figyeltek eléggé a
kérdésre, vagy egyszerűen bolondok. Csakhogy az Ellsberg által
megkérdezett emberek mind jól ismert közgazdászok és a
döntéselmélet művelői voltak, ez a következtetés tehát a fennálló
helyzet problematikusságáról tanúskodott.
Ellsberg szemében a paradoxonnak az a megoldása, hogy
egyszerűen helytelen a várható hasznosság elmélete. Ahogyan
Donald Rumsfeld mondhatta volna később: vannak ismert
ismeretlenek meg vannak ismeretlen ismeretlenek, és a kettőt
másképpen kell feldolgozni. Az „ismert ismeretlenek” olyanok,
mint a VÖRÖS: nem tudjuk, hogy milyen színű golyót kapunk a
húzással, de számmal megadhatjuk annak a valószínűségét, hogy
olyan színű lesz-e, amilyet szeretnénk. A FEKETE viszont
„ismeretlen ismeretlen” a játékosnak: nemcsak abban nem lehet
biztos, hogy a kihúzott golyó fekete lesz-e, hanem még abban
sem, hogy mekkora eséllyel lehet fekete. A döntéselméleti
irodalomban az iménti „ismert ismeretlen”-t kockázatnak
mondják, az „ismeretlen ismeretlen”-t bizonytalanságnak. A
kockázati stratégiákat lehet számszerűen elemezni; a
bizonytalansági stratégiák, ahogyan Ellsberg megpendítette, túl
vannak a formális matematikai elemzés lehetőségeinek határain
- azokén biztosan, amelyeket a RAND-ban kedveltek.
Egyik sem tagadja azonban a hasznossági elmélet hihetetlenül
nagy hasznát. Sok olyan helyzet van – a lottó is közéjük tartozik