A Viktória kori tudományos közösség viszont nagy izgalommal
(bár egyáltalán nem kritikátlanul) fogadta Galton könyvét. Charles
Darwin valóságos intellektuális önkívületben írt Galtonnak, pedig
még el sem jutott a könyv végéig:
DOWN, BECKENHAM, KENT, S.E.
December 23.KEDVES GALTONOM,
még csak vagy 50 oldalt olvastam el a könyvedből (a Bírákig), de ki kell fújnom
magam, különben valami történni fog bennem. Azt gondolom, soha életemben nem
olvastam érdekesebbet és eredetibbet – s milyen jól és világosan tárgyalsz mindent!
George szerint – ő már végigolvasta a könyvet, és ugyanezekkel a szavakkal fejezte
ki magát – a későbbi fejezetek még az elsőknél is sokkalta érdekesebbek! Beletelik
némi időbe, ameddig eljutok ezekig a későbbi fejezetekig, mert a feleségem olvassa
fel nekem – benne is nagy az érdeklődés. Bizonyos tekintetben megtérítettél egy
ellenfelet, mert magam mindig úgy tartottam, hogy a bolondokat leszámítva az
emberek intellektusban csak kevéssé különböznek egymástól, ha valamiben, inkább
csak buzgóságban és szorgalomban, s most is úgy vélem, hogy ez kiugróan fontos
különbség. Gratulálok ehhez a munkához, meggyőződésem, hogy emlékezetes lesz.
Nagy érdeklődéssel nézek minden olvasás elébe, bár erősen meggondolkodtat, s
nehéz munka nekem; de ez teljes egészében az én agyam hibája; te csodálatos
világossággal fejtesz ki mindent.
Őszinte híved
(aláírás)
CH. DARWINIgazság szerint Darwin elfogult lehetett, hiszen Galton első
unokatestvére volt. Sőt Darwin őszintén hitte, hogy a matematikai
módszerek gazdagabb képet adnak a kutatóknak a világról, még ha
az ő munkája kevésbé volt is kvantitatív, mint Galtoné.
Visszaemlékezéseiben gyermekkori tanulmányairól ezt írta: