A pontosság ellen
Silverrel szemben az az egyik kifogás – s ezt valamelyest át is
érzem –, hogy az embert félrevezethetik az „Obamának a
dolgok mai állása szerint 73,1%-os esélye van a győzelemre” és
más, ehhez hasonló kijelentések. A tizedesjegyek megadása
valószínűtlen pontosságot sugall: aligha fogjuk figyelemre
méltatni, ha ma 73,1%-ot ad a modellje, holnap meg 73,0%-ot.
Ez a kritika annak szól, ahogyan Silver tálalja az adatait, s nem
magának a programnak, de a politikai közírók nagyon rossz
néven vették a tizedesjegyeket, mert attól tartottak, hogy az
olvasókat majd elfogadásra kényszeríti egy ennyire pontosnak
látszó számadat.
A túlzott pontosság csakugyan létező jelenség. A
szabványosított tesztek kiértékelésére kifejlesztett modellek
több tizedesjegy pontossággal adnák meg a felvételi vizsga
eredményét, ha hagynánk, de nem hagyhatjuk – a diákok már
így is elég zaklatottak. Miért kellene még azzal is nyomasztani
őket, hogy a versenytársuk egy századponttal többet szerzett?
A tökéletes pontosság bálványa a választásokban is érezteti
hatását, s nemcsak a lázas közvélemény-kutatási szakaszban,
hanem a választások lezajlása után is. Emlékezz csak, hogy
Florida a George W. Bush és Al Gore közötti néhány száznyi
szavazatkülönbségen lovagolt a 2000-es elnökválasztás idején: a
teljes választók számának 1 százalékából is csak egyszázad
részen. Törvény és szokás szerint nagyon lényeges volt
tisztázni, hogy melyik jelölt szerzett néhány száznyi