A Zahir
Wally ZennernekBuenos Airesben egy közönséges húszcentavós pénzdarab a Zahir, tőrrel
vagy bicskával N és T betűt karcoltak bele, meg egy kettes számot; a
hátoldalára az 1929-es évszám van vésve. (Gudzserátban a 18. században
egy tigris volt a Zahir; Jáván a surakartai mecsetben egy vak koldus, akit
megköveztek az igazhívők; Perzsiában egy asztrolábium, amelyet Nadir
Sah a tengerbe vettetett; a Mahdi börtöneiben 1892 körül egy kis iránytű,
amit Rudolf Carl von Slatin egy turbán redőjében viselt; a córdobai
mecsetben, Zotenberg szerint, egy színes erezet az ezerkétszáz
márványoszlop egyikén; a tetuáni zsidónegyedben egy kút feneke.) Ma
november 13-a van; június 7-én reggel került a kezembe a Zahir; nem az
vagyok, aki akkor voltam, de még mindenre emlékszem, és talán el tudom
mondani, mi történt. Most még, ha csak részben is, Borges vagyok.
Június 6-án elhunyt Teodelina Villar. 1930 táján a képei elárasztották a
társasági magazinokat; talán a túlzott hírverés miatt csodaszépnek tartották,
noha nem minden arcképe igazolta ezt a véleményt. Meg aztán Teodelina
Villar inkább a tökéletességgel törődött, mintsem a szépséggel. A kínaiak és
a zsidók törvényekkel szabályozták az élet minden területét; a Misnában az
olvasható, hogy szombat hajnaltól fogva a szabó nem mehet tűvel az utcára;
a Szertartások könyvében pedig az, hogy a vendégnek komoly arccal kell
magához vennie az első pohár italt, a másodikat pedig tiszteletteljes és