Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

tagadják, hogy csupán lehetséges tett is létezhet a világon, id est olyan tett,
ami csak megtörténhetett; egy pénzdarab a szabad akaratunkat jelképezi.
(Nem is sejtettem, hogy minden ilyen „gondolat” megannyi cselszövés a
Zahir és ördögi hatásának első formái ellen.) Hosszas tépelődés után
aludtam el, de azt álmodtam, hogy egy halom pénz vagyok, amit egy
griffmadár őriz.
Másnap rájöttem, hogy részeg voltam. Elhatároztam, hogy
megszabadulok attól a pénztől, amely annyit nyugtalanított. Jól megnéztem:
semmi különös nem volt rajta, csak néhány karcolás. Az lett volna a
legjobb, ha elásom a kertben, vagy elrejtem a könyvtár egy zugában, de én
ki akartam kerülni a hatóköréből. Inkább el akartam veszíteni. Akkor reggel
nem mentem el a Pilarba, se a temetőbe; földalattin kimentem
Constituciónba, majd Constituciónból San Juanba és Boedóba. Találomra
leszálltam az Urquiza utcánál; nyugatnak és délnek indultam ravaszul;
bolyongtam, egyik sarkon ki, másik sarkon be, és az egyik utcában, amelyik
ugyanolyannak tűnt, mint a többi, benyitottam az első italmérésbe, kértem
egy pohár pálinkát, és a Zahirral fizettem. Félig lehunytam a szemem a
sötét szemüveg mögött, hogy ne lássam a házszámokat, se az utca nevét.
Aznap este bevettem egy veronáltablettát, és nyugodtan aludtam.
Június végéig egy fantasztikus elbeszélés írásával voltam elfoglalva.
Két-három rejtélyes körülírás van benne – vér helyett kardvíz; arany helyett
pedig sárkányfészek –, és első személyben van írva. Egy olyan aszkéta
meséli el, aki lemondott az emberi társaságról, és visszavonultan él valami
pusztaságban. (Úgy hívják a helyet, hogy Gnitaheidr.) Tiszta és egyszerű
életet él, vannak, akik azt mondják róla, hogy valóságos angyal; ez csak
jámbor túlzás, mert nincs bűntelen ember. Hogy mást ne mondjunk, ő maga
is apagyilkos: lefejezte az apját; igaz, hogy az meg híres varázsló volt, aki