golyót a hasába; azt hitték, meghalt. Eastman mutató- és hüvelykujjával
elszorította a sebet, és eltántorgott a kórházig. Magas lázzal, hetekig
hánykódott élet-halál között, de nem süllyedt odáig, hogy köpött volna.
Amikor elhagyta a kórházat, megindult a háború, és szünet nélküli
lövöldözésekkel kilencszázhárom augusztus tizenkilencedikéig tombolt.
A rivingtoni csata
Százegynéhány hős a rendőrségi nyilvántartásban sárguló fényképeken –
nem sokban különböznek egymástól. Száz hős, akik bűzlenek a dohánytól
és az alkoholtól, fejükön színes szalagos szalmakalap, és szégyenletes
betegségekben, fogszuvasodásban, légúti vagy vesebántalmakban
szenvednek, ki jobban, ki kevésbé. Száz hős: jelentéktelenek és
nagyszerűek, mint Trója vagy a juníni ütközet hősei – ők vívták ezt a sötét
csatát a magasvasút árnyas árkádjai alatt. A kiváltó ok az volt, hogy Kelly
revolveresei adót követeltek egy játékbarlang tulajdonosától, aki Monk
Eastman cimborája volt. Egy revolveres meghalt, és az azt követő
lövöldözés megszámlálhatatlan revolver csatájává fajult. A magas oszlopok
fedezéke mögül borotvált állú férfiak lövöldöztek némán, míg kétoldalt
bérelt fekete limuzinok ácsorogtak egymás mellett rémülten, bennük a
Colttal várakozó, türelmetlen erősítés. Mit érezhettek ennek a csatának a
szereplői? Eleinte (azt hiszem) letaglózóan erős lehetett az érzés, hogy a
száz revolver esztelen robaja egykettőre végez velük; aztán pedig (úgy
vélem) biztosak voltak benne – és megint csak tévedtek –, hogy ha a kezdő
sortűzből megmenekültek, sebezhetetlenek. Annyi bizonyos, hogy hévvel
küzdöttek a vas és az éjszaka fedezékében. Kétszer avatkozott közbe a