Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

tárgya –, de azok ketten szerelmesek voltak. És ez valamiképpen megalázta
őket.
Egy este Lomas terén Eduardo találkozott Juan Iberrával, aki gratulált,
hogy micsoda szépséget szerzett. Gondolom, akkor történt, hogy Eduardo
megsértette. Őelőtte senki se űzzön csúfot Cristiánból.
A nő egy állat alázatával szolgálta mindkettőjüket; de nem tudta
elfelejteni, hogy némi vonzalmat érez, kétségtelenül a fiatalabb iránt, aki
nem utasította el, de nem is kívánta.
Egy napon megparancsolták Julianának, hogy vigyen két széket az első
udvarba, s aztán oda ne merészkedjék, mert beszélniük kell egymással. A
nő hosszú beszélgetésre számított, s lefeküdt aludni ebéd után, de
csakhamar felverték. Egy zsákba kellett raknia mindenét, nem feledkeztek
meg az üveggyöngy rózsafüzérről és az anyjától kapott kis feszületről sem.
Egy szó magyarázat nélkül felültették a szekérre, s hallgatag, nyomasztó
útra keltek. Esett az eső; az utak sárosak voltak, s lehetett vagy hajnali öt
óra, mire Morónba értek. Ott eladták a lányt a bordély tulajdonosnőjének. A
szerződés megköttetett; Cristián elvette az összeget, s később megosztotta a
másikkal.
Turderában a Nilsenek, akik addig nyakig merültek a szörnyű szerelem
zűrzavarába (de meg is szokták), folytatni akarták régi férfiéletüket a férfiak
között. Visszatértek a biliárdasztalhoz, a verekedéshez, az alkalmi
tivornyákhoz. Talán úgy hitték, megszabadultak, de néha mind a kettő
rászánta magát – csak úgy magában – egy kis indokolatlan vagy nagyon is
indokolt kiruccanásra. Kevéssel az esztendő vége előtt a kisebbik azt
mondta, dolga van a fővárosban. Cristián elment Morónba; a ház
kerítésénél, melyet már ismerünk, meglátta Eduardo fakó lovát. Bement; a
másik odabent volt, várt sorára. Lehet, hogy Cristián azt mondta neki: