ne vesztegessem az időt, egy rakás tégla mögé rejtettem a halottat. Pusztán
meggondolatlanságból lehúztam az ujjáról a pecsétgyűrűjét. Az ujjamra
húztam, megigazítottam a kalapomat, és visszamentem a kocsmába.
Ráérősen besétáltam, és odaszóltam az embereknek:
- Úgy néz ki, hogy éppenséggel én jöttem vissza.
Kértem egy pálinkát, bizony jól is esett. Akkor figyelmeztetett valaki a
vérfoltra.
Az egész éjszakát végighánykolódtam a vackomon; hajnaltájt nyomott
el az álom. A reggeli ima alatt két csendőr jött értem. Szegény anyám, isten
nyugosztalja, tördelte a kezét. Úgy vezettek el, mint egy gonosztevőt. Két
napot és két éjjelt kellett elviselnem a börtöncellában. Senki sem jött
utánam Luis Iralán kívül, aki igaz barátom volt, de nem kapott engedélyt a
látogatásra. Egy reggel hívatott a börtönbiztos. Terpeszkedett a székében,
rám se nézett, úgy beszélt: - Szóval te intézted el Garmendiát?
- Úgy lesz, ha maga mondja – válaszoltam.
- Engem uramnak szoktak szólítani. Csak semmi csűrés-csavarás. Itt
vannak a tanúvallomások és a gyűrű, amit a lakásodban találtak. Írd alá a
jegyzőkönyvet, és végeztünk.
Belemártotta a tollat a kalamárisba, és átnyújtotta. - Adjon gondolkodási időt, biztos úr – nyögtem.
- Huszonnégy órát adok, hogy jól meggondold a hűvösön. Nem foglak
siettetni. Ha nem veszed elő a jobbik eszed, számíthatsz egy másik pihenőre
is a Las Heras utcában.
Nem értettem, mire céloz. - Ha megegyezünk, csupán néhány napot maradsz. Aztán elengedlek, és
don Nicolás Paredes megígérte, hogy rendbe teszi a szénádat.