Valamin törte a fejét, hozzám lépett, és elkezdett dicsérni. Azt mondta, hogy
északról jött, s hogy ott hallotta a híremet. Hagytam, hadd mondja a
magáét, de közben résen voltam. Döntötte magába a gint, talán azért, hogy
cserben ne hagyja a bátorsága, s végül felajánlotta, hogy verekedjünk meg.
Akkor történt az, amit senki sem akar megérteni. Láttam magam ebben a
nekiveselkedett kötekedőben, mint egy tükörben, és restelltem magam.
Nem éreztem félelmet; talán ha így lett volna, kiállok ellene. De csak
maradtam, mintha mi sem történt volna. Amaz meg – arca szinte az
enyémet érintette – ordítani kezdett, hogy mindenki hallja:
- Tudd meg, hogy gyáva vagy.
- Biztosan – mondtam neki. – Nem félek tőle, hogy gyávának néznek.
Ha tetszik, elmondhatod rólam, hogy lefattyúztál, és hogy leköpdöstél.
Elégedett vagy már?
A lujáni lány kirántotta a késemet a kabátujjamból, s mint egy őrült a
kezembe nyomta. Mindennek a tetejébe így szólt hozzám: - Rosendo, azt hiszem, hogy szükséged lesz most rá.
Eldobtam a kést, és sietség nélkül kimentem. Az emberek elképedve
nyitottak utat. Végképp nem izgatott, hogy mit gondolnak.
Hogy véget vessek ennek az életnek, Uruguayba szöktem, s fuvarosnak
csaptam föl. Miután visszatértem, itt telepedtem le. San Telmo mindig
rendes negyed volt.”
Végh Zsoldos Péter fordítása